Eltérő adószabályok vonatkoznak a hosszú távú és a rövid távú lakáskiadásra – hívta fel a figyelmet Kiss Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.
A NAV szóvivője példaként megemlítette, hogy a rövid távon lakáskiadással foglalkozók szolgáltatást is nyújtanak, mossák az ágyneműt, ezzel szemben a hosszú távon kiadott lakások esetében csak átadják a kulcsot a bérlőnek – írja az MTI.
Példaként említette azt is, hogy a hosszú távú lakáskiadás áfa-mentes, nem kell számlát adni, a bérbeadónak adószámot sem kell kiváltania, egyszerű önálló tevékenységként kell majd adózni. Kiss Péter András a műsorban beszélt arról is, hogy a fekete foglalkoztatás torzítja a versenyt a piacon, a szabályosan foglalkoztatók hátrányba kerülnek a jogszabályt megszegőkkel szemben.
A szóvivő hangsúlyozta, ha bárkiben felmerül a gyanú, hogy a munkáltatója nem megfelelően jelentette be, azt ellenőrizni tudja az ügyfélkapun, illetve az ügyfélszolgálaton, vagy a kormányablaknál. A NAV március óta közzéteszi az ellenőrzési helyszíneket, illetve a honlapjukon közzé teszik a be nem jelentett módon foglalkoztatókat – tette hozzá a szóvivő.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















