Lépjen kapcsolatba velünk

Közel 64 millió forintos beruházással nyitnák meg az Uránia Mozit

Urania mozi

Közel 64 millió forintos beruházással nyitnák meg az Uránia Mozit

A filmszínház 2016 januárjában zárt be, azóta a plázában várják a filmbará­tokat.

Ez a cikk több, mint 8 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A filmszínház 2016 januárjában zárt be, azóta a plázában várják a filmbará­tokat.

Mára elkészült, és legutóbb a közgyűlés elé került az a tanulmányterv, amely az újranyitáshoz szükséges­, legalapvetőbb munkálatokat, illetve azok költségeit is tartalmazza – írja a heol.hu.

Ahogy a heol.hu-n olvasható, a megyeszékhely legutóbbi közgyűlésén ismét felmerült az Uránia Mozi újranyitásának ügye. Habis ­László polgármester elmondta, mivel műemlék épületről van szó, a teljes rekonstrukcióhoz csaknem félmilliárd forintos beruházásra lenne szükség. Hozzátette, a mozi mielőbbi megnyitása érdekében a tanulmány kiegészítéseként elkészült egy költségbecslés, amely azokat a munkálatokat tartalmazza, melyek elvégzését követően a mozi üzemeltetésére lehetőség nyílik. Ahhoz, hogy a tűzvédelmi, katasztrófavédelmi előírásoknak ­megfelelő legyen az épületrész, közel 64 millió forintos beavatkozás szükséges.

Hogy miért sürgető az Uránia Mozi megnyitása és ki állná a költségeket, azt elolvashatjátok a megyei hírportál oldalán.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL