Egerben kezdte pályáját Dr. Szabó Benedek Gyula, akit Dr. Frank Mária emlékplakettel és díjjal tüntettek ki az egri kórházban. A fiatal orvos olyan eljárást keres, amivel hatékonyabban lehetne kiszűrni a fiatal korban bekövetkező mellkasi fájdalom súlyos eseteit.
XXIII. alkalommal tartották meg a Dr. Frank Mária Emlékülést az egri kórház Refektóriumában szeptember 20-án, ahol dr. Szabó Benedek Gyula, a miskolci Velkey László Gyermekegészségügyi Központ gyermekgyógyász szakorvos jelöltje vehette át az emlékplakettet és díjat. A fiatal orvos az egri Markhot Ferenc Kórházban kezdett dolgozni, szakmai tapasztalatait részben Németország kórházaiban szerezte.
Pályázati munkáját az intézmény gyermekosztályán végzett kutatásából állította össze, “A mellkasi fájdalom differenciál-diagnosztikai kihívásai gyermekkorban” című, díjazott pályamunkáját bemutatta az emlékülésen is.
Kérdésünkre elárulta, jó érzéssel fogadta a díjat.
– Kicsit hazai pálya volt, de örülök, hogy én kaptam a kitüntetést. Ez nem annyira tudományos munka, mint amelyeket általában beadnak, inkább a mindennapi betegellátás szempontjából lehet hasznos. Külön öröm számomra, hogy az itteni gyerekeknek a vizsgálati eredményeit lehetett felhasználni – jelentette ki, majd röviden ismertette a pályamunkát.
– Mellkasi fájdalom miatt gyakran fordulnak orvoshoz a szülők a gyerekekkel, akik általában serdülők. Az esetek legnagyobb részében nem áll komoly megbetegedés e mögött, ellentétben a felnőtt korral, ahol sokszor szív- és érrendszeri megbetegedések állnak a háttérben. A lényeg az, hogy a magyar rendszer problémáiból illetve a jogi buktatókból adódóan a rendszer nem a szülők és a gyermekek érdekeit támogatja, hanem a jogi aggályosságokkal foglalkozik, így ezeket a gyerekeket három napig is megfigyelik, pedig erre legtöbbször nem lenne szükség. A vizsgálat lényege az volt, hogy találjunk egy számadatot, hogy milyen arányban, hol található súlyos betegség a mellkasi fájdalom mögött. Ez elenyésző volt. A lényeg az lenne, hogy valamilyen eljárást kidolgozzunk, amellyel gyorsan, egyszerűen, kevés vizsgálattal is kiszűrjük a súlyos eseteket, a könnyebbeket pedig hazaengedhessük – magyarázta Szabó Benedek Gyula.
Akiről a díjat elnevezték
Dr. Frank Mária 1943-től 1992-ig élt. 1957-től az Egri SC, illetve az Egri Dózsa, majd 1962-től az OSC (Orvosegyetemi Sport Club) úszója volt. 1958-tól 1964-ig szerepelt a magyar válogatottban. A magyar csapat tagja volt az 1960. évi római és az 1964. évi tokiói olimpián. 1958-tól 1963-ig összesen tíz magyar bajnoki címet nyert, megkapta a Magyarország örökös úszóbajnoka címet.
1967-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen általános orvosi, majd gyermekgyógyász szakorvosi oklevelet szerzett és az egri Markhot Ferenc Kórház gyermekgyógyász orvosa, később főorvosa lett. Egész pályafutása alatt magas fokú szakmai igényesség, példamutató emberi magatartás jellemezte munkáját.
Dr. Frank Mária 1992-ben, fiatalon halt meg. Férje, dr. Renn Oszkár létrehozta A Gyermekek Gyógyításáért Alapítványt, melynek kuratóriuma minden évben Dr. Frank Mária-Emlékplakettet és Díjat ad át annak az orvosnak, akinek pályamunkáját a kórház tudományos bizottsága a legjobbnak értékeli.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

















