Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Zsigmond

Sötét
Fény

Szavazóink többsége nem bízik az új egészségügyi e-rendszerben – lezárult szavazásunk

171103 e rendszer egeszsegugy

Szavazóink többsége nem bízik az új egészségügyi e-rendszerben – lezárult szavazásunk

November első napjától megkezdte működését az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér rendszer.

Ez a cikk több, mint 8 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

November első napjától megkezdte működését az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér rendszer. Kíváncsiak voltunk, szerintetek áttörést jelent-e az újítás.

A rendszer november elsejétől összekapcsolja egymással az egészségügyi ellátókat, amelyek bárhol és bármikor lekérdezhetik mindazokat az adatokat, amelyek ezentúl a betegekről keletkeznek.

Elkerülhetővé válnak majd az ismételt, felesleges vizsgálatok, és a betegnek nem kell a leleteit, röntgenfelvételeit a korábbi egészségügyi ellátóktól beszereznie. A rendszer tehát kényelmesebb, gyorsabb és biztonságosabb lesz az eddiginél, és lehetővé teszi, hogy valóban személyre szabott ellátást kapjanak a betegek.

Ehhez kapcsolódott legutóbbi kérdésünk is, amelyre a jobb oldalon szavazhattatok:

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.