Lépjen kapcsolatba velünk

A megye polgárőreit köszöntötték Egerben

171123 polgaror talalkozo

A megye polgárőreit köszöntötték Egerben

Mindez a polgárőrség megyei találkozóján történt szerdán délután a megyeháza Barkóczy termében, ahol Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott mondott köszöntőt.

Ez a cikk több, mint 8 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Mindez a polgárőrség megyei találkozóján történt szerdán délután a megyeháza Barkóczy termében, ahol Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott mondott köszöntőt.

Nyitrai Zsolt elmondta, jó gondolatnak tartja, hogy az Országos Polgárőr Szövetség végig járja a megyéket, ahol a polgárőr vezetőket párbeszédre hívják.

– Országosan több mint 62 ezer polgárőr honfitársunk teljesít szolgálatot, Heves megyében pedig a polgárőrök száma megközelíti a háromezret. Az elmúlt években három területen sikerült nagyobb előrelépéseket tenni, mint az azt megelőző időszakban. Ilyen a szabályozás, a költségvetési támogatás, valamint az infrastrukturális előrelépés – fogalmazott.

Nyitrai Zsolt – Fotó: Nemes Róbert

Megköszönte, hogy a polgárőrök sikeresen együttműködnek a rendőrséggel, a települések vezetőivel, a polgármesterekkel, illetve önkormányzati képviselőtestületekkel.
– Köszönöm, hogy védik a határainkat, ugyanis Magyarország kormánya stratégiai partnerként tekint a polgárőrökre. Remélem, hamarosan az Országos Polgárőr Szövetség és a belügyminisztérium között egy stratégiai megállapodást tudunk létrehozni a jövőre vonatkozóan – jelentette ki.

Kiemelte, örömmel tölti el, hogy egyre több fiatal csatlakozik országszerte az Országos Polgárőr Szövetséghez, köszöni, hogy erősítik a határontúli magyar kapcsolatokat.

Elismerés Antal Csabának – Fotó: Nemes Róbert

Beszéde után, országgyűlési képviselői elismerő oklevelet adott át munkája elismeréséül Antal Csabának a Heves Megyei Polgárőr Szervezet Szövetség alelnökének.

Ezt követően Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke tartott előadást a polgárőrség 2011 és 2017 közötti fejlődéséről, eredményeiről és hatékonyságáról.

A polgárőrség megyei találkozója – Fotó: Nemes Róbert

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL