Közeledik advent időszaka, idén december 3-a advent első vasárnapja. Ilyenkor otthonunkban minden héten eggyel több gyertyát gyújtunk meg az adventi koszorún, világító fénysorokkal díszítjük otthonunkat. A nyílt láng hamar lángba boríthatja a koszorút és ezzel együtt az egész lakást is. A megfelelő biztonsági szabályok betartásával a lakástüzek és az ebből fakadó tragédiák elkerülhetők.
Természetes módon az emberek többségének az ünnepi készülődés időszakáról nem a veszély jut eszébe, de az advent és a karácsony közeledtével ugrásszerűen megnő a lakástüzek száma. A magukra hagyott égő gyertyák, az adventi koszorúk és csillagszórók is veszélyeket rejthetnek. Az lakásokban keletkező tüzek jelentős százaléka a konyhában alakul ki, ezért elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk néhány alapvető szabállyal, így például azzal, hogy az égő olajat tilos vízzel oltani – olvasható a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
Ebben az időszakban a tűzesetek kiváltó oka leggyakrabban, hogy az égő mécseseket, gyertyákat gyúlékony anyag közelében helyezik el, vagy felügyelet nélkül hagyják.
Fontos hogy az éghető anyagú adventi koszorút, csokrot mindig nem éghető, hőszigetelő alátétre helyezzük és a gyertyák, mécsesek nem éghető tartóban legyenek! Az adventi koszorúk és házikók könnyen meggyulladhatnak az égő gyertyától. Egy pillanat is elegendő ahhoz, hogy lángba boruljon az ünnepi dísz, amelyről könnyen továbbterjed a tűz a lakás többi részére. A gyertyák helyettesíthetők LED mécsesekkel is, ezek sokkal biztonságosabbak.
A katasztrófavédelem felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy az adventi vasárnapokon, karácsonykor és szilveszterkor gyújtott gyertyákat, csillagszórókat ne hagyják felügyelet nélkül! Mindig tartsuk szem előtt, hogy az adventi koszorú, a karácsonyfa, a hangulatvilágítás, a nem biztonságos égősor és a tűzhelyen felejtett étel a legkisebb óvatlanság esetén is könnyedén tüzet okozhat!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














