Akár teljes tőkepusztulást is okozhat a szőlő legveszélyesebb fitoplazmás betegsége, ezért is fontos a megelőzés, valamint az is, hogy már a gyanút jelezzék a termelők.
Sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a Heves Megyei Kormányhivatal az aranyszínű sárgaság szőlőbetegség megelőzésének fontosságára csütörtökön. A Növény- és Talajvédelmi Osztály munkatársai termelőknek, hegybíróknak, hegyközségi tagoknak és növényvédelemmel foglalkozó szakembereknek mondták el, hogy a betegség ellen jelenleg nem ismert hatékony növényvédelmi eljárás, ezért nagyon fontos a terjesztéséért felelős rovar, az amerikai szőlőkabóca visszaszorítása. A tájékoztatón elhangzott: a gazdálkodók a jövő évi munkálatok tervezésénél számoljanak a szükséges növényvédőszeres védekezéssel.
Állami támogatás is igényelhető
Az aranyszínű sárgaság a szőlő legveszélyesebb fitoplazmás betegsége, következménye a szőlő élet- és termőképességének romlása, majd a teljes tőkepusztulás.
Heves megyében szőlőben még nem mutatták ki az aranyszínű sárgaság kórokozóját, de egy a környezetünkben általánosan elterjedt kúszónövényben, az erdei iszalagban már igen.
A szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma elleni védekezéshez jelenleg sajnos nem ismert növényvédelmi eljárás, ezért a terjesztője, az amerikai szőlőkabóca elleni rovarölőszeres védekezés a fitoplazma elleni védekezést is jelenti.
Huszárné Bodor Éva, az Egri Járási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Osztályának vezetője hangsúlyozta: fontos, hogy a szőlőterületek tulajdonosai, használói már most számoljanak a jövő évi tervezésben a megfelelő növényvédőszeres védekezés költségével. Az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez állami támogatás is igényelhető.
Mivel az aranyszínű sárgaság fitoplazma tünetei hasonlítanak más növénybetegségek tüneteire, a kórokozó csak laboratóriumban igazolható bizonyossággal. Ezért a szakemberek azt kérik, gyanú esetén jelezzenek a termelők.
Növény- és Talajvédelmi Osztály, Eger, Szövetkezet utca 6., Telefon: 06 (36) 510-970, nto@heves.gov.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













