Ételt az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak, esélyt az esélyteleneknek! Az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Adventi Pénzadománygyűjtéséhez bárki csatlakozhat a 1353-as adományvonalon.
December 3-án, advent első vasárnapján 22. alkalommal hirdette meg Országos Adventi Pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet, amely november elején új központott nyitott Egerben, a Kallómalom út 88 szám alatt. Ez az ünnepi összefogás nem az ajándékozásról szól, azért gyűjt a segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből – tájékoztatott közleményében az Ökumenikus Segélyszervezet.
Idén is sokféleképpen lehet csatlakozni a december 31-ig tartó adománygyűjtéshez.
Gáncs Kristóf kommunikáció igazgató arról szólt, hogy az idén új adománygyűjtő kisfilmmel jelentkezik a szervezet, mellyel az online felületek mellett több tévécsatornán is találkozhatnak a nézők adventben. Az adománygyűjtés módját és a lehetséges támogatási formákat ismertetve elmondta,
a 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal lehet csatlakozni az összefogáshoz.
Aki nagyobb összeget szeretne felajánlani és rendelkezik bankkártyával, az a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat. Természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámla számon is.
Évente 1 millióan csatlakoznak az ország legnagyobb adventi adománygyűjtéséhez. Az Ökumenikus Segélyszervezet országos központjában tartott sajtótájékoztatóját Kovács Koko István, jószolgálati nagykövet nyitotta meg. A rendezvény házigazdája köszöntőjében kiemelte, a felhívás emblémája, a szeretet.éhség. tört mézeskalácsszív évente emberek százezrei számára jelent egyet karácsony egyik legfontosabb üzenetével: a cselekvő szeretettel, a szegények, a hiányt szenvedők támogatásával. Ez, az egyre szélesedő ünnepi összefogás teszi lehetővé, hogy a Segélyszervezet akkor is hatékonyan tudja segíteni a nélkülözőket és bajba jutottakat, mikor karácsony fényei már távolinak tűnnek.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















