Lépjen kapcsolatba velünk

A Fidelitas egri szervezetének Mikulása a kórház Gyermek osztályán járt

171207 fidelitas mikulas2

A Fidelitas egri szervezetének Mikulása a kórház Gyermek osztályán járt

Ha már ott volt, meglepte az ott dolgozókat és a kicsiket is.

Ez a cikk több, mint 8 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ha már ott volt, meglepte az ott dolgozókat és a kicsiket is.

Kovács Cs. Tamás, a Fidelitas Egri Szervezetének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, a Fidelitas úgy határozott idén, hogy Mikulás alkalmával meglepi a Gyermek osztály apró betegeit.

– Nekik is jár mindaz, ami az összes többi gyereknek, így kis csomagokat állítottunk össze, amiben nagy segítségünkre volt az Agria Papír Kft. – fejtette ki.

A legapróbbak is kaptak csomagot – Fotó: Nemes Róbert

Hozzátette, ez egy kiváló kezdeményezés, aminek hagyományteremtő jelleget kölcsönöznének, ezért minden évben szeretnék folytatni ezt az akciót.

Örültek a meglepetésnek – Fotó: Nemes Róbert

Ezek után Dr. Yousif Mahmood Abdulasis főorvos átvette az osztály dolgozóinak szánt ajándékokat. Ebben naptár, a mindennapos munkavégzéshez szükséges eszközök szerepelnek, majd megajándékozták a kis betegeket is egy-egy mikulás csomaggal.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.