Korszerűbbek, modernebbek és energetikai szempontból olcsóbbá váltak az épületek, amelyekhez 25 éve nem nyúltak hozzá.
Mindezt Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott és dr. Pajtók Gábor, a Heves Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott közös sajtótájékoztatóján tudtuk meg.
Pajtók Gábor elmondta, 1 milliárd 200 millió forintot úgy használtak fel a megyében, hogy nem vettek igénybe projektcégeket, hanem saját munkatársaik felügyelték a fejlesztéseket. Hozzátette, a megvalósult beruházások 90 százalékát Heves megyei cégek végezték el.
– Az egri és a füzesabonyi járásban 10 épület óriási korszerűsítésen esett át. Az uniós pénzeket nyílászárók cseréjére, világítás, a belső fűtési rendszerek korszerűsítésére, napelemekre lehetett fölhasználni. Ezen kívül teljes mértékben kicseréltük az elavult villamoshálózatot és az összes épületet kifestettük.
A 10 épület korszerűsítésével éves szinten összesen 65 millió forintot spórolunk meg.
Forradalmi léptékű fejlesztésen estek át az épületek, amelyekhez 25 éve nem nyúltak hozzá – mondta Pajtók Gábor.
Nyitrai Zsolt kifejtette, 2010-ben, amikor kormányra léptek, azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy egy modern, európai, a polgárok érdekeit szem előtt tartó szolgáltató államot alakítanak ki.
– Az a cél, hogy az állammal, a bürokráciával és a közigazgatással való kapcsolat ne megnehezítse, hanem könnyebbé tegye az emberek életét. Ehhez az kell, hogy az ügyintézés menetét meghatározó jogszabályok logikusak és ésszerűek legyenek. Ezen az úton elindultunk – mondta.
Hozzátette, a másik rendkívül fontos dolog, hogy az ügyintézés szakszerű és gyors legyen.
– Ezzel kapcsolatban számos olyan döntés született, amivel az ügyintézési határidőket lerövidítettük. Ezen kívül fontos, hogy a közigazgatás olcsóbbá váljon, ezért illetékek és díjak is csökkentek e célkitűzés nyomán – zárta gondolatait.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!


















