Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Henrietta

Sötét
Fény

Újévi cukiságfaktor: Anna és Bendegúz

180104 ujevi babak 03

Újévi cukiságfaktor: Anna és Bendegúz

A Markhot Ferenc Kórházban Heves megye és Eger újévi babáját köszöntötték csütörtökön reggel. Az újszülöttek és anyukáik jó egészségnek örvendnek.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Markhot Ferenc Kórházban Heves megye és Eger újévi babáját köszöntötték csütörtökön reggel. Az újszülöttek és anyukáik jó egészségnek örvendnek.

Heves megye újévi első babáját és anyukáját Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke, városunkét pedig Martonné Adler Ildikó alpolgármester ajándékkal köszöntötte a kórház vezetőivel együtt.

Bendegúz és anyukája már ma hazamehetnek – Fotó: Nemes Róbert

Január 1-én 9.15 perckor született meg Hegyi Botond Bendegúz, az év első Heves megyei babája.

A kisfiú édesanyja elmondta, Bendegúz érkezésével nagy családdá váltak, hiszen a csöppséget két testvére várja otthon. A pici 3900 grammal és 56 cm-el látta meg a napvilágot, mesélte a boldog anyuka, emellett azt is elárulta, hogy a baba apukáját egyébként Bendegúznak becézik, innen is ered a névadás.

Anna és édesanyja – Fotó: Nemes Róbert

Eger első újévi babája császármetszéssel született meg január 2-án 10 óra 31 perckor, aki az Anna nevet kapta. A kislány első gyermekként érkezett a Szlahorek családba, már nagyon várták szülei. Édesanyja elárulta, 2450 grammal, 47 cm-el jött a világra kicsi lánya.

Édes álom – Fotó: Nemes Róbert

2017-ben 1455 baba született a Markhot Ferenc Kórházban, 72-vel többen, mint az előző évben – tudtuk meg Szegedi Erzsébettől, a Markhot Ferenc kórház sajtóreferensétől.

Google Hírek Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ha autóval közlekedik Egerben, mit tart a legfontosabb megoldandó problémának?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL