Lépjen kapcsolatba velünk

Férfi kézilabda – Eger-Gyöngyös: kimaxolva

170415 eger gyöngyös24

Férfi kézilabda – Eger-Gyöngyös: kimaxolva

A szezon negyedik megyei rangadóját is megnyerte az Eger SBS Eszterházy.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A szezon negyedik megyei rangadóját is megnyerte az Eger SBS Eszterházy. Lezák Áronék pestiesen szólva „kimaxolták” a Gyöngyös elleni mérkőzéseket, a két bajnoki győzelem után a Ligakupában is oda-vissza felmúlták a mátraaljaiakat.

A Ligakupa C-csoportja 4. fordulójában:
Eger SBS Eszterházy–B. Braun Gyöngyös 23–22 (9–8)

Az egriek már korábban bebiztosították csoportelsőségüket, így különösebb tét nélkül léphettek pályára – olvasható a handballeger.hun. Légiósként ezúttal a hosszabb pihenő után ismét csatasorba álló szlovák Richard Stochl, valamint az Európa-bajnokságól visszatérő montenegrói Igor Radojevics kapott játéklehetőséget, s mindketten főszereplővé léptek elő. Előbbi bravúrok egész sorát mutatta be a kapuban, míg utóbbi a hasznos mezőnymunka mellett a gólszerzésből is kivette a részét.

Az első hullámvölgy a 6. perc körül érkezett (5–3), amit alátámaszt, hogy a félidő hátralévő részében már csak négy egri gólt jegyezhettük fel. Fordítani ennek ellenére sem sikerült a gyöngyösieknek, sőt nem kis bravúr a védelemtől, hogy egy ilyen gólszegény időszak ellenére is előnnyel vonulhattunk pihenőre.

A második játékrészben kevesebb mint tíz perc alatt már ötre (15–10), majd húsz perc játék után hétre nőtt (20–13) az egriek előnye. A kiváló védekezésből sok esetben gyors indításokat vezethettek Vaskó Péterék. A fölényes vezetés birtokában már némiképp lankadt a figyelem, a Gyöngyös így a hajrában kozmetikázhatott az eredményen.
A megyeszékhelyiek negyedik mérkőzésüket is megnyerték a Ligakupa C-csoportjában, így Füzi Dánielék hibátlan mérleggel jutottak a sorozat legjobb nyolc együttese közé. Igor Radojevicsék nyolc nap múlva Vácott lépnek pályára, már bajnoki pontokért.

További részletek: handballeger.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.