Lépjen kapcsolatba velünk

SlowLiving: Hazatérő „Egri nők”, az alkotás művészetének közkinccsé tétele

180131 egri nok

SlowLiving: Hazatérő „Egri nők”, az alkotás művészetének közkinccsé tétele

A Kieselbach Galéria téli aukcióján kalapács alá került Székely Bertalan Egri nők című festményének előtanulmánya, kis méretű mása.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Kieselbach Galéria téli aukcióján kalapács alá került Székely Bertalan Egri nők című festményének előtanulmánya, kis méretű mása. Egy őszinte kuriózum. Székely az 1867 novemberében befejezett festményt 1868 márciusában már Egerben állította ki, s az Eger és Vidéke Olvasó és Jótékony Nőegylet Nánási Csernyus Amália vezetésével egyből gyűjtést indított a kép megszerzésére. A festmény ára két hónap alatt összejött, s a kép hátán ma is ott a címke: „Az egri nők ajándékozták 1868. május 5-én.”

Az egri nők ily módon a nezeti fogadalom festményét a Magyar Nemzeti Múzeum számára megvásárolták, s méltó módon őrizték női felmenőik emberi nagyságát és odaadását. A tanulmány-festmény még Székely Bertalan életében került a korszak egyik leghíresebb műgyűjtőjéhez, Ernst Lajoshoz. Most a Magyar Állam megvásárolta, s az Egri nők visszatérnek történelmi otthonukba, Eger városába, az Érseki Gyűjteményi Központba, ahol ingyenesen megtekinthető a következő fél évben – írja a SlowLiving.hu.

Az alkotás művészetének közkinccsé tétele ez a gesztus

Mert a festői vázlatok megfigyelése beavatás jelleggel bír. A vázlatok érzelmi – gondolati – gyakorlati megközelítéseket és változásokat jeleznek, imbolygó jelzőbójaként emelkednek ki az alkotói folyam mélységéből. Székely Bertalan „Egri nők” festményének vázlattörténetében (1856, 1861,1866-1867) is felfedezhetőek ezek a jelzőpontok. Fejlődésük nyomon követésével közelebb kerülhetünk a megszületett festmény lényegéhez.

További részletek:

Hazatérő „Egri nők”, az alkotás művészetének közkinccsé tétele

Borítókép: 24.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.