Lépjen kapcsolatba velünk

Kétszázkilencmillió forint adomány gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet adventi gyűjtésén

180202 okumenikus segelyszervezet

Kétszázkilencmillió forint adomány gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet adventi gyűjtésén

Az Ökumenikus Segélyszervezet tavalyi adventi szeretet.éhség. elnevezésű pénzadománygyűjtésében 209 millió forint adomány érkezett.

Ez a cikk több, mint 8 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Ökumenikus Segélyszervezet tavalyi adventi szeretet.éhség. elnevezésű pénzadománygyűjtésében 209 millió forint adomány érkezett.

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az adományok több fejlesztéshez is hozzájárulnak: közösségi programokra alkalmas, gyermekbarát udvart alakítanak ki a szervezet csepeli központjában, kialakítanak és felszerelnek egy Biztos kezdet gyermekházat Olaszliszkán és fejlesztik a kastélyosdombói Családok átmeneti otthonához kapcsolódó szociális gazdaságot – írja az MTI.

Emellett felújítják és bővítik az Időskorúak gondozóházát a Dunavarsány melletti Erőspusztán és rendbe teszik a miskolci Családok átmeneti otthonának udvarát, négy helyszínen indítanak bántalmazottaknak segítséget nyújtó régiós krízisambulanciát, Gyulán felújítják a hajléktalanok átmeneti szállóját, továbbá új szociális és fejlesztő központot alakítanak ki Sopronban.

Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója emlékeztetett: tavaly adventkor 22. alkalommal indították el az országos adventi pénzadománygyűjtését. A „szeretet.éhség.” mottóról és tört mézeskalácsszívről ismert felhíváshoz mintegy 630 ezren csatlakoztak. 

Azt mondta: az összefogáshoz sokféleképpen lehetett csatlakozni, de a legnépszerűbb adományozási forma ezúttal is a 1353-as adományvonal volt. Advent időszakában 357 ezer alkalommal tárcsázták országszerte a telefonszámot, hívásonként, illetve sms-enként 250 forintot felajánlva. Az adományvonalon 89 millió forint érkezett.

A november 13. és december 31. között megvásárolható 250 forintos adománykuponokból 60,6 millió forint gyűlt össze. Az Opera idén is megrendezte Diótörő-fesztiválját, az operaház mellett idén az Erkel Színháznál is gyűjtöttek, a két helyszínen 275 ezer forint adomány gyűlt össze.

Fotó: Fekete Dániel / MÖS

A Design Terminál jótékonysági aukcióján fiatal magyar tervezők által felajánlott alkotások, innovatív szolgáltatások és sportolói ereklyék kerültek kalapács alá, az árverésen a tavalyi összeg csaknem kétszerese, mintegy 3 millió forint adomány gyűlt össze.

Gáncs Kristóf elmondta azt is, sokan csatlakoztak felhívásukhoz csekkes befizetéssel és átutalással, és sokan választották a segélyszervezet honlapján elérhető online adományozást is. Az adománygyűjtéshez több állami vállalat és magánvállalkozás csatlakozott, és tavaly minden eddiginél több cég szervezett munkatársai között perselyes adománygyűjtést és tárgyi gyűjtéseket. A magánadományozóktól és a vállalatoktól több mint 59 millió forint érkezett az adventi időszakban.

A segélyszervezet megköszönte minden támogató és adományozó segítségét, valamint a gyűjtésben közreműködő 412 önkéntes munkáját.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.