Lépjen kapcsolatba velünk

Rekordok az egri várban

171007 varjatek2

Rekordok az egri várban

A tavalyi évben a Dobó István Vármúzeumban több mint négyszázezer vendég fordult meg – olvasható a turizmus.com oldalán.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A tavalyi évben a Dobó István Vármúzeumban több mint négyszázezer vendég fordult meg – olvasható a turizmus.com oldalán.

Ezzel a Nemzeti Emlékhelyen működő intézmény az elmúlt évben is Eger legnépszerűbb turisztikai attrakciójának bizonyult, ahová a hazai múzeumok közül a legtöbben látogattak el. A várban 350 ezren találtak élményeket, 50 ezren pedig a Gárdonyi-házat, a Valide Szultana török fürdő romjait és a Ziffer Sándor Galériát is felkeresték – írja a turizmus.com

Ezek a létesítmények szintén a múzeum kezelésében működnek. 2017-ben a hazai látogatók mellett nagy számban érkeztek lengyel, szlovák és román turisták is, sőt nem kevés japán, kínai és dél-koreai vendég is meglátogatta a múzeum tárlatait és bemutatóit.

Várjáték az egri várban – Fotó: Nemes Róbert

Folytatódnak a fejlesztések

Berecz Mátyás igazgató elmondta, hogy több mint nyolcezer diák vett részt a különféle múzeumpedagógiai foglalkozásokon, a nyári táborokon és összességében 120 ezer fiatal látogatta meg a várat és a kiállításokat. Tavaly folytatódott a vár további műemléki és turisztikai fejlesztéseinek előkészítése, amelyek várhatóan 2020-ban fejeződnek be.

Ezek egyike – amely az alsó várudvar fejlesztésére irányul – európai uniós, a másik – a felső várban – a kormány által meghirdetett Modern Városok program keretében valósul meg. A fejlesztéseket megelőző régészeti feltárások nagy részét már el is végezték.

A két fejlesztési projekt hatmilliárd forintos támogatással jöhet létre. Egy harmadik – kisebb – projekt pedig az úgynevezett Zárkándy-bástya helyreállítását, állagmegóvását szolgálja, melyre háromszáz millió forintot költenek.

Hogy a múzeum 2018-ban milyen újdonságokkal és kutatásokkal jelentkezik, olvassátok el a turizmus.com oldalán!

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.