Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Andrea, Ilma

Sötét
Fény

Örömhír! Mankát választották!

180224 manka kutya orokbefogadas

Örömhír! Mankát választották!

Mankát nyolc testvérével együtt rakták ki, és hagyták sorsára 2-3 hetes korában. Mostanra azonban családra talált.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Mankát nyolc testvérével együtt rakták ki, és hagyták sorsára 2-3 hetes korában. Mostanra azonban családra talált.

Szomorú történet volt, s mind a nyolc kiskutyát bemutattuk gazdikereső rovatunkban: alig kéthetesen szakították el a kölyköket az anyjuktól és rakták ki őket. Ritka, de mind a kilenc kicsi életben maradt a meleg nevelőotthon gondozói kezeinek is köszönhetően.

Mrizlit és Móricot már örökbe fogadták, most pedig, 14 hetesen eljött Manka nagybetűs felelősségteljes családja, aminek nagyon örül mindannyiunk, hiszen az a célunk, hogy a tökéletes gazdikhoz adjuk a megmentett állatkát – osztotta meg velünk Társy Diána, az Állatokat Együtt Védjük Alapítvány elnöke. – Ott voltunk a boldog gazdisodás pillanatánál. Köszönjük szépen a családnak a választását és, hogy szeretik Mankát.

Manka a középpontban, új családjával (Fotó: alapítvány)

Sok kutyus vár még ilyen örömteli pillanatra. Az alapítvány honlapja itt található, Facebook oldala pedig itt, és az állatvédők elérhetők a 06-20-358-2183 és 06-20-358-0607 telefonszámokon is.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.