Lépjen kapcsolatba velünk

Csütörtöktől már az új ezressel fizethetünk

170823 ezer forintos

Csütörtöktől már az új ezressel fizethetünk

Március elsejétől, csütörtöktől bevezetik az új ezer forintos bankjegyet – mondta Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ez a cikk több, mint 8 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Március elsejétől, csütörtöktől bevezetik az új ezer forintos bankjegyet – jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerdán Budapesten.

A jegybank alelnöke kiemelte: a megújított 1000 forintos címletek március elsejétől fokozatosan jelennek meg a készpénzforgalomban, elterjedésük néhány hónapon belül várható. A most forgalomban levő régi 1000 forintos bankjegyekkel október 31-ig lehet fizetni, ezt követően az MNB bevonja azokat, így idén november 1-től már csak az új 1000 forintos bankjegyek használhatók – írja az MTI.

Jelezte: a régi ezresek a határidő után sem veszítik el az értéküket. Azokat a határnapot követően minden bank- és postafiókban három évig, az MNB lakossági pénztárában pedig húsz évig, vagyis 2038. október 31-ig lehet díjmentesen beváltani azonos címletű törvényes fizetőeszközre.

Fotó: MNB

Pataki Tibor, az MNB készpénz-logisztikai igazgatóságának vezetője elmondta: a 2014 végén megkezdett bankjegycserével egyebek mellett erősítik a címletek hamisítás elleni védelmét, és technikailag is megújítják azokat.

Jelezte: 2019 első negyedévében az új 500-as címletek bevezetésével fejezi be az MNB az új bankjegysorozat kibocsátását. Hozzátette, a most forgalomba kerülő új ezreseket korszerű biztonsági elemekkel, hologramokkal, rejtett helyeken lévő vízjelekkel látták el. Rámutatott, a forgalomban lévő bankjegyek 75 százalékát már az újak teszik ki.

Pataki Tibor az MTI kérdésére elmondta: a bankjegy hamisítás elleni küzdelemben jól áll Magyarország. Tavaly mindössze 700 hamisított forintbankjegyet találtak az országban. Közölte azt is, hogy a teljes bankjegycsere költsége 4-5 milliárd forintot tesz ki.

A forint bankjegyek változásáról az MNB honlapjának bankjegy és érme oldalán további információk érhetők el.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.