Lépjen kapcsolatba velünk

Két napon keresztül a fiatal vállalkozóké a terep a plázában

180302 ix junior expo 06

Két napon keresztül a fiatal vállalkozóké a terep a plázában

Megnyitotta kapuit a IX. Junior Expo pénteken délelőtt az Agria Parkban, ahol a 35 év alatti vállalkozók lehetőséget kapnak a cégük bemutatására.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Megnyitotta kapuit a IX. Junior Expo pénteken délelőtt az Agria Parkban, ahol a 35 év alatti vállalkozók lehetőséget kapnak a cégük bemutatására.

Az eseményen Habis László polgármester köszöntötte elsőként a fiatal vállalkozókat.
– Tisztában vagyok azzal, hogy egy-egy fiatal számára mekkora kihívást jelent az, hogy önálló vállalkozást indít és elindul egy olyan rögös úton, amikor többnyire csak saját magára számíthat. Sokrétű ismeretekre van szükségük a gazdasági, jogi, piaci és egyéb szakmai téren. Hiszek abban, hogy egy-egy ilyen kezdeményezés ezt a folyamatot segíti, erősíti – fogalmazott.

Fotó: Nemes Róbert

Kósa Erika, a Kósa Erika Akadémia igazgatója elmondta, a Junior Expot az Agria Universitas Egyesület 2010-ben hívta életre, hogy a 35 év alatti vállalkozók lehetőséget kapjanak vállalkozásaik bemutatására.
– Hazánkban még mindig kevés vállalkozás indul, pedig a gazdaság növekedésével nagy szerepe van a kis- és középvállakozásoknak. A 21. század technológiai fejlődése folyamatosan ösztönzi az újabb és újabb kutatásokat, melyek által új vállalkozások, termékek és szolgáltatások jönnek létre – jelentette ki.

Fotó: Nemes Róbert

A két napos expo nem csak bemutatkozási lehetőség, tanácsadás és kulturális program egyben, hanem verseny is. Az idei Junior Expo győztes többek között elutazhat Kínába, emellett különdíjként pénzjutalmat és biznisz vacsora meghívást is kap. A második helyezett Brüsszelbe, a harmadik pedig Bécsbe látogathat.

A 2018-as Junior Expo a pláza földszintjén szalagátvágással vette hivatalosan is megnyitott.

Nézzétek meg az expo megnyitóján készült képeinket!

Fotó: Nemes Róbert

Fotó: Nemes Róbert

Fotó: Nemes Róbert

Fotó: Nemes Róbert

Fotó: Nemes Róbert

Fotó: Nemes Róbert

Fotó: Nemes Róbert

Fotó: Nemes Róbert

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Programok kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.