Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Valéria

Sötét
Fény

Eger az Utazás kiállításon – hamarosan indul a szezon

170511 dobo ter egri var dron

Eger az Utazás kiállításon – hamarosan indul a szezon

 Eger is bemutatkozott az ország és a kelet-közép-európai régió egyik legjelentősebb turisztikai seregszemléjén, az Utazás 2018 kiállításon.

Ez a cikk több, mint 8 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Eger is bemutatkozott az ország és a kelet-közép-európai régió egyik legjelentősebb turisztikai seregszemléjén, az Utazás 2018 kiállításon.

A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 23 országból 280 kiállító mutatkozott be a máscius elsején kezdődő és vasárnap záruló rendezvényen. A turisztikai seregszemlét idén két pavilonban rendezték meg, több mint 25 ezer négyzetméteren. Az idén a 41 éves rendezvénysorozat fő témája az aktív kikapcsolódás volt, de a turizmus szinte minden ága képviseltette magát a nagyszabású rendezvényen.

Népszerű volt Eger pavilonja is, ahol az érdeklődők többek között virtuális sétát tehettek a városban. Eger elsősorban a tavaszi fesztivált népszerűsítette, s az ennek keretében, március 15-ére kitűzött Egri Csillag fellövését, hiszen ezzel veszi kezdetét a turisztikai szezon városunkban. Eger 2017-ben az egyik leglátogatottabb belföldi turisztikai célpont volt, s ez jó eséllyel 2018-ban sem lesz másként.

A kormány egyébként tavaly ősszel fogadta el a magyar turizmus következő éveit meghatározó stratégiát, a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030-at. A dokumentum konkrét célokat tűz ki, így azt, hogy a turizmusban dolgozók létszáma a jelenlegi közel 370 ezerről 460 ezerre emelkedjen, a turizmus súlya a GDP-ben 10-ről 16 százalékra emelkedjen.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.