Lépjen kapcsolatba velünk

Három Királyfi, Három Királylány: magasban az egri gyerekek is

180311 csaladok eve gyerek emeles agria park

Három Királyfi, Három Királylány: magasban az egri gyerekek is

A Családok évének kiálltották ki az ideit. Ennek örömére Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom országos rendezvényt hirdettek, melyhez Eger is csatlakozott.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Családok évének kiáltották ki az ideit. Ennek örömére a Három Királyfi, és Három Királylány Mozgalom országos rendezvényt hirdettek, melyhez Eger is csatlakozott.

A cél nem más volt, mint megdönteni az egyszerre felemelt gyerekek világrekordját, és persze felhívni a figyelmet a gyermekvállalás fontosságára és semmivel sem pótolható örömére. Ezért aztán országszerte tizennégy településen március 11-én vasárnap 11 órakor szüleik, nagyszüleik segítségével a magasba emelkedtek a gyerekek. Egerben az Agria Park adott otthont a sokakat megszólító, megmozgató rendezvénynek, a gyerekek élvezték a különböző programokat, melyekkel kedveskedtek a szervezők. A rendezvény után összesített adatokból kiderült, száznyolcvan (!) gyermek volt a levegőben.

Családbarát munkahelyeket, üzleteket, éttermeket!

A Három királyfi és három királylány mozgalom célja, hogy megszülessenek a tervezett gyerekek, ezért gyerekbarát munkahelyek, éttermek, üzletek kialakításában igyekeznek segítséget nyújtani. Azok a települések, ahol működik ilyen szervezet, tavaly megkapták a Családbarát Város-címet, így Eger is. Nem véletlen, hogy a rekordkísérlet előtt a gyakorló nagypapa, Habis László polgármester köszöntötte a piciket és szüleiket, nagyszüleiket.  (A mozgalom március 23-án az egri Hotel Flórában azokat szólítja meg, akik a termékenységről és az esetleg problémákról szeretnének többet tudni.)

Nemes Róbert fotóinak köszönhetően mutatjuk, milyen volt az egri helyszín:

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.