Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Henrietta

Sötét
Fény

Vámos Csaba Felnémeten kampányolt

180310 vamos csaba4

Vámos Csaba Felnémeten kampányolt

Vámos Csaba, aki független jelöltként indul az országgyűlési választásokon, az összes ellenzéki pártot megelőzve, másodikként adta le az ehhez szükséges ötszáz aláírást.

Ez a cikk több, mint 7 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Vámos Csaba, aki független jelöltként indul az országgyűlési választásokon, az összes ellenzéki pártot megelőzve, másodikként adta le az ehhez szükséges ötszáz aláírást. Szombaton lakossági fórumon mutatkozott be Felnémet Béke úti lakóinak, majd beszélt terveiről.

A 36 éves, a feleségével és négy kisgyermekével Egerben élő Vámos Csabát sokan a Kéményseprők Országos Szakszervezete révén ismerhetik. Felnémeten, kampánykörútja második állomásán azt mondta, azt az érdek-képviseleti felfogást, ami szakszervezeti vezetőként jellemzi, át kívánja ültetni a politizálásába is.

Fontosnak tartotta elmondani, meg kell hallgatni a helyi kisebbség problémáit és megoldást találni azokra. Vámos Csaba hisz abban, hogy le kell számolni a megosztottság, a kirekesztés és a gyűlölködés minden formájával.

Kiemelte, nem tud ígérni, mert szerinte ez nem helyén való.
– Hiteles és integratív jelöltet kell támogatni, aki átérzi az itt élők problémáit és megfelelő módon tudja őket képviselni. A legfontosabb probléma a munkalehetőség hiánya, ebben fogok nektek partnerséget kínálni. Tisztességes munkáért tisztességes béreket. Ezért fogok küzdeni – zárta mondanivalóját.

Google Hírek Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ha autóval közlekedik Egerben, mit tart a legfontosabb megoldandó problémának?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL