Nyitrai Zsolt meghívására Egerbe és Füzesabonyba látogatott Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki lakossági fórumot tartott az Polgárok Házában.
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője köszöntőjében elmondta: az elmúlt időszakban számos olyan eredményt értünk el közösen, melyekre büszkék lehetünk. Évtizedes várakozás után végre elkészülhet az autópályát Egerrel összekötő M25-ös út, megalakult az Esterházy Károly Egyetem, hungarikummá nyilvánították az Egri Bikavért. Mi készen állunk arra, hogy a jövőben is folytassuk azt a munkát, amit elkezdtünk – jelentette ki. A közelgő országgyűlési választással kapcsolatban ugyanakkor megjegyezte: csupán egyetlen felelős politikai erő létezik csak Magyarországon, ez pedig a Fidesz-KDNP.
Kövér László Házelnök a fórumon arról beszélt: célunk, hogy erőt adjunk egymásnak és a polgároknak a kampány végén. Mindezt pedig nem magunkért, hanem az országunk jövőjéért és utódainkért tesszük- hangsúlyozta.
A párt szimpatizánsait ugyanakkor emlékeztette arra, hogy nem szabad megfeledkezniük a 2002-es választás kudarcáról. „Tudnunk kell, hogy most sem lehet elkényelmesedni, mindenkinek el kell mennie szavazni, ha nem akar olyan katasztrofális következményekkel szembesülni, mint amit 2002 után megtapasztalhattunk” – figyelmeztetett Kövér László.
Emlékeztetett arra is, hogy a SZDSZ-MSZP kormány egyebek mellett azonnal megszüntette a lakástámogatási rendszert. Ez vezetett a devizahitelek tömeges felvételéhez, majd 1 millió 300 ezer család rettegéséhez és félelméhez, hogy elveszíthetik az otthonukat. „Sokakon segítettünk, de ma is vannak kilátástalan helyzetben lévő adósok. A kormány minden erejével azon dolgozik, hogy segítsen a bajbajutottakon” – tette hozzá.
A kormányváltást követően hatalmas kihívással kellett szembenézni a Fidesz-KDNP pártszövetségnek, hiszen a szakadék széléről kellett visszarántani az országot. „Mi más utat választottunk, mint elődeink. Orbán Viktor kormányfő és Matolcsy György miniszter vezetésével merőben más gazdaságpolitikát alakítottunk ki. Nemet mondva az IMF-nek és az Európai Uniónak. Nem a magyar emberek megszorításával csökkentettük a hiányt, hanem a külföldi multik és bankok adóztatásával jutottunk többletforráshoz”- szögezte le.
Kövér László kifejtette azt is: „valójában gazdasági érdekek motiválják külföldi bírálóinkat arra, hogy a jogállamiságot kérjék számon tőlünk, pedig egyszerűen csak a pénzről van szó”.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

















