Lépjen kapcsolatba velünk

Vis major pályázatból szünteti meg a város a Grónay utcai aszfaltbeszakadást

180313 beszakadt aszfalt gronay utca

Vis major pályázatból szünteti meg a város a Grónay utcai aszfaltbeszakadást

 Erről csütörtökön döntött Eger képviselő-testülete. Szakértők szerint a helyreállítás 15 millió forintba kerül.

Ez a cikk több, mint 7 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Erről csütörtökön döntött Eger képviselő-testülete. Szakértők szerint a helyreállítás 15 millió forintba kerül.

Március 13-án szakadt be egy az aszfalt egy teherautó alatt a  Grónay Sándor utcában, a csütörtöki közgyűlésen elhangzott, vélhetően a baj okozója a Bukoli-árok volt (ami gyakorlatilag a Hajdúhegy vizét vezette le a Deák Ferenc utcán keresztül az Érsekkertig). Ezt hozzák most helyre.

A Bukoli-árok nem először okoz bosszúságot és fejtörést, mint azt a sajtóarchívumban fellelhető cikkek bizonyítják, erről a heol.hu itt írt

A közgyűlésen az is elhangzott, hogy a Deák Ferenc út alatt is akadtak gondok, de a forgalmat nem kellett elterelni és a helyreállításhoz nem kell felbontani az aszfaltot.

Borítókép: heol.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.