Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Tímea, Irma

Sötét
Fény

Labdazsonglőr is érkezik a Végvári VB-Piknikre

LÁSZLÓ GYULA2

Labdazsonglőr is érkezik a Végvári VB-Piknikre

Ez a cikk több, mint 7 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A tízszeres Guiness rekorder, ismert labdazsonglőr, László Gyula lesz Eger vendége a világbajnoki döntő napján, július 15-én. Az ország egyik legszebb szurkolói zónájában, Eger szívében, a Végvári vitézek terén csillogtatja meg tudását. A rendezvény egyúttal a Habis László polgármester által hirdetett közösségi jótékonysági akció része.

„Szeretnénk a labdazsonglőr tudásával 0-99 éves korig mindenkit elvarázsolni, s közben alkalmat adni arra minden egrinek és városunkba érkezett vendégnek, hogy részt vegyen egy nagy, közös, jótékonysági akcióban is!”- áll a Polgármesteri Hivatal közleményében. A gyűjtés címzettje maga a rekorder lesz, hiszen a komoly szívproblémákkal küzdő László Gyula a betegsége miatt nem tud munkát vállalni, zömmel adományokból tartja fenn magát.

Aki segíteni szeretne, az a bemutató helyszínén közvetlenül is át tudja adni László Gyulának a neki szánt pénzbeli adományt. A Városházán ugyanakkor elindult egy jótékonysági gyűjtés is a labdazsonglőr javára. A hivatal 13-as szobájában dr. Szalóczi Ilona július 13-án, pénteken 12.00 óráig várja az egyéb természetbeni adományokat. Szívesen fogadnak ruhát (méret: M-L), cipőt (méret: 42-42,5), továbbá tartós élelmiszert és más, a mindennapi életvitelhez hasznos és szükséges felajánlásokat.

Segítsünk együtt, szurkoljunk együtt!

facebook

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.