Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Valéria

Sötét
Fény

Iskolakezdésre kész lesz az autóbusz-állomás

Autobusz palyaudvar felujitas

Iskolakezdésre kész lesz az autóbusz-állomás

Ez a cikk több, mint 7 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Menet közben derült ki, hogy további, átfogó vizsgálatokra van szükség a buszpályaudvaron. Ha már így alakult, akkor némi pluszt is beletett a közlekedési vállalat, szóval a végeredmény még szebb és jobb lesz.

Nem ez volt a terv

Eredetileg egy kisebb felújítást terveztek, a bontáskor azonban kiderült, hogy sok mindenre kiterjedő vizsgálatokra van szükség, ezért elhúzódott a tényleges munkakezdés – mondta el a TV Egerben nyilatkozva Pintér Lajos. A KMKK Zrt. megyei forgalmi igazgatója úgy fogalmazott: megújul a peron, a lépcső, szóval ha már így alakult, akkor elvégeznek olyan felújításokat is, amiket eredetileg későbbre terveztek volna. Az autóbuszállomás mostani lezárásának oka, hogy idén 50 éves a létesítmény, és ezalatt az idő alatt komolyabb beavatkozás nem történt. A másik, hogy napjaink magas buszainak mind nagyobb gondot okozott a köríves tetőhöz beállni az egyre zsúfoltabb pályaudvaron.

Új lépcsőn siethet majd járatához a megannyi utas

Őszre helyreáll a rend

Az idő közben felmerült problémák és elvégzendő munkák miatt nyár végére várható az átadás, a forgalmi igazgató azt ígéri: a szeptemberi iskolakezdésre elkészülnek. Addigra a Csiky Sándor utcai munkálatokkal is végeznek, így ezeken a részeken nagyjából másfél hónap múlva teljesen helyreáll a rend. A mostani kellemetlenségekért cserébe lesz egy felújított autóbuszállomásunk, valamint egy megszépül Csiky utcánk, új vízelvezetéssel, hogy többé a viharok se okozzanak gondot.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.