Lépjen kapcsolatba velünk

Megszűnik a korlátozás a Mekcsey-n és megnyílik a Csiky utca egy része!

Mekcsey

Megszűnik a korlátozás a Mekcsey-n és megnyílik a Csiky utca egy része!

Ez a cikk több, mint 7 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A nyár folyamán tervezetten zajlott a Csiky Sándor utcában a csapadékcsatorna rekonstrukciója, míg a Mekcsey utcát vis maior helyzet kapcsán, kényszerűségből kellett lezárni. Az iskolakezdéshez közeledve mindkét területet érintően jelentősen javulnak a közlekedés lehetőségei, ugyanakkor a Csiky utca még csak részlegesen nyílik meg az autósok előtt.

„Eger Önkormányzata számára nagyon fontos, hogy a jelentősebb közterületi beavatkozások, felújítások lehetőleg elkészüljenek a nagy forgalmat generáló időszakra, a szeptembert már kevesebb útfelbontással várjuk az erős forgalmat bonyolító utcákban.” – tudtuk meg Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalától.

Elmondták, hogy a Mekcsey utcában elhárul minden akadály és megszűnik a korlátozás. A napokban még az útpálya alatti üreg injektálását végezte a kivitelező, a munka lezárását jelentő aszfaltozás augusztus 30-án történik meg. Ezt követően mindkét irányba közlekedhetővé válik a Mekcsey utca, megszűnik a forgalom- és súlykorlátozás. A fentiek következtében a távolsági buszok is visszatérhetnek a régi útvonalra és használhatják a Mekcsey utcát. Ezzel együtt természetesen ismét kétirányúvá válik a Diófakút utca. Mindez egyfajta fellélegzést jelent majd az Almagyar dombon élő, vagy ott dolgozó egriek számára, s a Mekcsey és Bástya utca ismét alkalmas lesz arra, hogy utat adjon a jelentős átmenő forgalomnak.

Végre mindkét irányban járhatóvá válik a Mekcsey utca – fotó: EgerHírek archív

Tájékoztattak továbbá arról is, hogy a Csiky utcában elkészült az „alsó rész”, így részlegesen közlekedhetővé válik a terület. A beruházás a Maczky utcában befejezett kivitelezés folytatásaként, június végén kezdődött a Csiky utcában. A Dobó Gimnáziumtól a Városfal utcáig terjedő szakaszon szeptember 3-ára elkészül a munka, így ez a rész járhatóvá válik. A pataktól indulva eddig összesen nagyjából 280 méter hosszban végezték el a csapadékcsatorna rekonstrukcióját, s a héten várhatóan nagyjából 220 méterre bővül a projekt keretében már leaszfaltozott, megújult útpálya hossza.

Felhívják ugyanakkor a közlekedők figyelmét, hogy a Csiky utcába a Posta felől továbbra sem lehet még behajtani, de a Barkóczy út – Bródy utca – Városfal utca – Csiky utca útvonalon már elérhető lesz a Széchenyi utca a további munkálatok idején is. A Barkóczy – Csiky kereszteződésben továbbra is a Vörösmarty utca irányába lehet csak kanyarodni, tehát itt érvényben marad a nyáron már megszokott forgalmi rend. A kivitelező szeptember elejére átteszi székhelyét a Csiky utca „felső részébe” és ott folytatja a munkát, így a buszok még nem hajthatnak be a területre és a nyáron kialakított útvonalon szállítják az utasokat.
Az útpályát a kétirányú forgalomnak  várhatóan szeptember második felében tudják átadni, s a Csiky utca teljes felújítása is elkészül az ősz folyamán a járdákkal és parkolókkal együtt, összesen csaknem 240 millió Ft felhasználásával.

A területen egyébként jelentős kiegészítő munkák is zajlottak, a Heves Megyei Vízmű Zrt. az uniós projekttel egyidőben – saját forrásból – teljes körű ivóvízhálózat rekonstrukciót végzett, Eger Önkormányzata pedig önerőből teljesen átépíti a Széchenyi utcában, a posta előtt található buszöblöt.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL