A hétvégén tartotta XIV. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét Fóton a Magyar Lovasterápia Szövetség.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központját péntektől vasárnapig díjlovasok és olyan, sérüléssel élő gyerekek népesítették be, akik év közben lovasterápiában részesülnek, és most büszkén mutatták be a versenypályán, hogy mit is sikerült elsajátítaniuk a terápiás fejlesztés során. Az egészséges sportolók és a sérült gyerekek három pályán, változatos versenyszámokban indultak a díjakért.
A gyerekek lovasterápiás versenyszámai pénteken 13 órától vasárnap délutánig tartottak. Ezt a versenyt dr. Kövér László, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg, és az aznapi versenyszámoknak is ő volt a házigazdája.
Pénteken a gyönyörű, napos időben vidám családi programokkal egészült ki a verseny, sokan kilátogattak Fótra, és szurkoltak a lovasoknak. Fóti általános iskolás gyerekek járták végig az Élhető Jövő Parkot, ahol az EnHome Zöldjárattal kiegészülve színes és interaktív műsor keretében vezették be a gyerekeket a megújulóenergia-források világába.
A pénteki izgalmak után szombaton folytatódtak a lovasterápiás versenyszámok Fóton, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjában. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára kora reggel indította el a nap lovasterápiás versenyszámait.

















