Eger és Füzesabony vonzáskörzetében lakó diákok kapnak lehetőséget arra, hogy díjmentesen segéd-motorkerékpár vezetésére jogosító engedélyt szerezhessenek.
Az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Baleset-megelőzési Bizottságának támogatásával a 2018/2019-es tanévben, Heves megyében újra elindul a „SuliMoped” program. Az idei tanévben Eger és Füzesabony vonzáskörzetében lakó diákok kapnak lehetőséget arra, hogy díjmentesen segéd-motorkerékpár vezetésére jogosító engedélyt szerezhessenek.
A képzésre jelentkezőknek az alábbi feltételeknek kell megfelelni:
- 2005. március 31-én vagy korábban született, 7-8-9. osztályos diák,
- a gyakorlati vizsgák idejére (2019. március 31-ét követően) a diákoknak érvényes személyi igazolvánnyal kell rendelkezni (nem helyettesíthető diákigazolvánnyal),
- pedagógus (osztályfőnök) írásbeli nyilatkozata, melyben a gyermek tanulmányi teljesítménye, érettsége, önszorgalma, terhelhetősége alapján javasolja a programban való részvételét,
- szülő vagy gondviselő írásbeli beleegyező nyilatkozata, melyben hozzájárul a gyermek programban való részvételéhez,
a jelentkező biztonsággal tudjon kerékpározni, - a jelentkező vállalja az oktatásokon való részvételt, melyeken iskolán kívüli foglalkozásként, szabad idejéből kell megjelennie.
A programra jelentkezőknek legkésőbb november 14-ig kell elküldeniük a nevüket, lakcímüket, e-mail címüket, iskolájuk megnevezését és
a választott képzés helyét (Eger vagy Füzesabony) a [email protected] címre.
A rendőrök november 16-án egy nyílt nap keretén belül – KRESZ tesztlap kitöltése után – választják ki azt a 45 diákot, akik részt vehetnek a programban. A jelentkezőknek a kiválasztáskor szükséges a kitöltött szülői beleegyező nyilatkozat és a pedagógus javaslat, melyeket a megyei koordinátoránál lehet kérni.
A programmal kapcsolatos bővebb tájékoztatást Bárányné Forrai Tímea r. törzszászlós, a SuliMoped Program koordinátora ad az alábbi elérhetőségeken: +36-36/522-111 /14-46-os mellék vagy 06/70/382-4391 telefonszámon vagy [email protected] elektronikus levélcímen.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














