Mint ismeretes, több más projekt mellett egy korábbi kormánydöntés alapján a megyeszékhely egészét érintő, átfogó infrastruktúra-fejlesztés zajlik jelenleg is Egerben. A több, mint 30 fejlesztést jelentő, egymilliárdos egri fejlesztési program keretében, most a Könyök utcán és a Gerle közön a sor.

A Könyök utca és a Gerle köz találkozásánál, látványos szakaszába érkezett a munka (fotó: Szávoly Richárd)
A Miniszterelnökség területi infrastrukturális fejlesztések elnevezésű előirányzatából finanszírozott program keretében városszerte utak, kerékpárutak, járdák, hidak, csapadékvíz-elvezető csatornák, buszmegállók és parkolók újulnak meg, válnak szebbé, rendezettebbé és korszerűbbé.
Habis László polgármester a projekt kapcsán korábban elmondta:
„Köszönet illeti a kormányt a fejlesztések lehetővé tételéért, hiszen ilyen típusú támogatásban Eger korábban még nem részesült.”
A Ráchegy lakóparkból sokan veszik igénybe a Könyök utcát, amit most teljes szélességben lezártak, így kerülni kell a Szalapart utca felé! A nem egyértelmű előjelző táblák miatt jelenleg még sokan „eltévednek” így az utca végén kénytelenek visszafordulni.
A felújítás révén megvalósul a Könyök utca alsó szakaszának, illetve a Gerle köznek a kiszélesítése, ami évtizedes problémát fog megoldani a környéken. A korábbi szűk keresztmetszetű és beláthatatlan kanyarívű szakasz kiszélesítésével és járda építésével kulturált, modern útszakasz jön létre az érintett területen.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!