Lépjen kapcsolatba velünk

Nyugodjon meg mindenki, már a Magyar Közút szerint is tavasz van

M3 autopalya

Nyugodjon meg mindenki, már a Magyar Közút szerint is tavasz van

Ez a cikk több, mint 7 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A tél viszonylag a barátságosabbik arcát mutatta felénk ebben a szezonban, viszont ennek ellenére így is, mintegy 162 ezer tonna sót és több, mint 9 millió liter kalcium-klorid oldatot használtak fel az elmúlt hónapokban.

Itt még teljes téli „harci díszben” a Közút munkagépei

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. március 16-án lezárta a 2018-2019-es téli üzemeltetési időszakát, így a következő hónapokban újra a lokális és nagyfelületű burkolatjavítási, illetve többek között a növényzetgondozási és burkolatjel festési munkákra helyezik a hangsúlyt a szakemberek. A 2018. november 10-től tartó téli üzemeltetési időszak alatt közel 162 ezer tonna útszóró sót és több mint 9 millió liter kalcium-klorid oldatot juttattak ki a síkosság-mentesítési munkáik során a mintegy 32 ezer kilométeres hazai közúthálózaton.

A társaság 93 üzemmérnökségén a következő hetekben is lesznek olyan gépek készenlétben, amelyeket például hajnali fagyok, esetleges lefagyások esetén lehet majd bevetni.

A beavatkozások során a közútkezelő több mint 800 munkagépből álló gépparkja összesen több százezer munkaórát teljesített az utakon. Az univerzális munkagépeket a napokban átszerelik a tavaszi beavatkozásokhoz szükséges adapterekkel.

Folyamatosan igyekeznek felszámolni a téli hónapokban keletkezett kátyúkat

A társasághoz tartozó állami utakon az elmúlt hónapokban is folyamatosan végeztek lokális javítási munkákat a mérnökségek munkatársai, speciális, úgynevezett hidegaszfalt felhasználásával. Országosan a tartósabb javítási munkák a melegaszfalt keverőtelepek újranyitását követően kezdődhetnek el.

Az egyes beavatkozások ütemezésénél fontos szempont az adott útszakasz állapotán kívül annak úthálózati szerepe, vagyis a melegaszfaltos munkákat első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a főutakon, végül az alacsonyabb forgalmú mellékutakon végzik el a szakemberek.

Az idei évben egyébként a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a teljes körű felújítási munkákon felül mintegy 200 ezer tonna aszfaltot használhat fel a lokális és nagyfelületű burkolatjavítási munkái során.

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.