Lépjen kapcsolatba velünk

Csütörtökön tartózkodott, pénteken magyarázkodott

Tóth István a közgyűlésben

Csütörtökön tartózkodott, pénteken magyarázkodott

Ez a cikk több, mint 7 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nem ért egyet a csütörtöki rendkívüli közgyűlés döntésével Tóth István független önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom egri alapszervezetének tagja. Véleménye szerint az ő módosító indítványát kellett volna elfogadnia a grémiumnak.

Tíz igen, öt tartózkodás mellett megszavazta a csütörtöki rendkívüli közgyűlés Habis László polgármester előterjesztését. Eszerint  a csak és kizárólag a lakossági kommunális, illetve a szokásos ipari tevékenység során keletkező hulladékok gyűjtése, tárolása megengedett a városban. Emellett pedig megtiltja a város közigazgatási területén mind az új hulladékgazdálkodási üzemek létesítését, mind pedig az egy évnél nem régebbi hulladékgazdálkodási engedélyen alapuló tevékenységeket, különös tekintettel az elektronikai hulladék feldolgozására. A csütörtöki szavazáson – az ellenzék összes képviselőjével együtt Tóth István is tartózkodott. Szerinte megengedő a rendelet és inkább az ő módosító indítványát kellett volna elfogadni. 

Úgy véli a mostani döntés nem garancia arra, hogy nem lesz a jövőben ilyen üzem a városban. Úgy véli mindezt az elfogadott és minden eddiginél szigorúbb rendelet és Habis László személyes garanciája ellenére. 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL