Ötödik alkalommal jelent meg Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselőjének Országgyűlési Képviselői Éves Beszámolója. Ebben, az elmúlt egy év alatt Heve megye 1. számú választókerületében, a 27 településen elért eredményeket, fejlesztéseket összegzi.

A 2018-as országgyűlési választáson Heves megye 1. számú választókörzetében már második alkalommal Nyitrai Zsolt nyerte el a mandátumot a választók bizalmából. Az országgyűlési képviselőnél már hagyomány, hogy nem csak a ciklus végén számol be írásban a választókerület 27 településén elért előrehaladásokról, eredményekről, fejlesztésekről, hanem minden esztendő után összegzi azokat. Ezért idén már ötödik alkalommal jelent meg az Országgyűlési Képviselői Éves Beszámolója.
Közéleti munkákat egyértelműen a párbeszédre alapozzuk. A legfontosabbnak azt tartom, hogy a választókerület települései élen Egerrel egyértelműen fejlődő pályára álltak, hiszen mindenhol nagyon sok fejlesztés valósul meg, vagy régi adósságot siker ül törleszteni. Ezt a munkát kell folytatni együtt az elkövetkezendő időszakban is – mondta a képviselő.

Ezek közül kiemelte: jó ütemben halad az M25-ös építése, méltó városközpontot kap a választókerület második legnagyobb települése, Füzesabony, ipari fejlesztés indul Felsőtárkányban a Berva ipartelepen, megújulnak a történelmi emlékhelyek, az egri vár, a bazilika, valamint fejlődik a Markhot Ferenc Kórház is.
Eger és térsége országgyűlési képviselője fontosnak tartja azt is, hogy a választópolgárok kinyilvánítsák véleményüket, ebben segít a hátoldalon található Maradjuk kapcsolatban ív. A képviselői újság az elkövetkező hetekben jut el a választópolgárokhoz mind a 27 településen.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













