Lépjen kapcsolatba velünk

Fidesz: A Heves megyei települések fejlesztését folytatni kell!

Ez a cikk több, mint 6 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Heves megyei választmánya tisztújító gyűlésén megválasztotta  a párt megyei elnökségét és küldötteit az Országos Választmányba.  

Nyitrai Zsolt, aki újabb két év bizalmat kapott a megyei elnöki  teendők ellátására, kijelentette:

Heves megye fejlődő pályán van, és a Fidesz célja, hogy ez a fejlődés jellemezze a következő éveket is. A  választmány alelnöknek választotta meg Horváth László és Szabó Zsolt országgyűlési képviselőket.

A Heves megyei Fidesz szervezetileg felkészült az őszi önkormányzati választásra. Minden településen döntés született arról, hogy ki lesz a párt polgármesterjelöltje. A szövetség által támogatott jelöltek mindenhol képesek lesznek arra, hogy együttműködjenek a kormánnyal, és fejlődést biztosítsanak településeiken a következő években. A Fidesz képviselői és polgármesterei a közéleti munkájukat a jövőben is a polgárokkal történő párbeszédre alapozzák- tette hozzá a megyei Fidesz elnöke.

Az ülésen részt vettek a párt szövetséges szervezeti, mint a KDNP, a Fidelitas, a MAGOSZ, a KPE, a Nemzeti Fórum, a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja valamint a Lungo Drom is.

A Heves megyei választmány az Országos Választmányba delegálta Nagy  
Csabát, Pálinkás Pétert, valamint Tuza Gábort is.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL