A mindennapokba is beilleszthető, 20 órás felnőttképzési programokat szervez a Nyitott Tanulási Központok Hálózata. Ennek célja, hogy azonnal használható, versenyképes tudást biztosítsanak a munkavállalóknak.

Az ország 52 helyszínén, köztük Egerben is elérhető a Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért nevű szervezet NYITOK projektje. Az egyedülálló program keretében olyan képzések elvégzésére nyílik lehetőség, amelyek azonnal használható, versenyképes tudást biztosítanak a 16 és 64 év közti magánszemélyek és KKV munkavállalók számára – közölte keddi sajtótájékoztatóján Papp Viktor a NYITOK program szakmai koordinátora.
Habis László polgármester az élethosszig tartó tanulás fontosságát méltatta és örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen lehetőség Egerben is adott lehet azok számára, akik saját életpályájukon kívánnak javítani.

Az érdeklődők tanulhatnak angolul, németül vagy akár oroszul, emellett képezhetik magukat az informatika területén, valamint részt vehetnek kiskereskedelmi, logisztikai, gépipari, turisztikai, építőipari és irodai munka területét érintő kompetenciafejlesztő képzéseken.
Emellett lehetőség nyílik a mindennapokban használható, innovatív ismeretekre is szert tenni a pénzügyek, a vállalkozásindítás, az önmenedzsment vagy az állampolgári ismeretek terén. Várják az érdeklődőket a Mecset u. 6. alatt!
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















