Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Mátyás

Sötét
Fény

Lengyel delegáció érkezett Egerbe

Lengyel delegáció

Lengyel delegáció érkezett Egerbe

Ez a cikk több, mint 6 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Marcin Sokolowski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetségének konzulja volt ma délelőtt Habis László polgármester vendége a Városházán.

fotó: Nemes Róbert

Mint azt Habis László, Facebook oldalán közölte: „A Kisasszony temetőben található lengyel hadisírok felújításáról egyeztettünk, igyekszünk minden segítséget megadni barátainknak a munkához.”

Lengyel, magyar – két jó barát…

Mint írja: „A beszélgetés során jó szívvel emlékeztünk arra, hogy öt esztendeje Eger adott otthon a Lengyel-Magyar Barátság Napjának, számos nagyszerű eseménnyel ünnepeltünk.

Ismeretes az is, hogy 80 esztendeje két birodalom kerítette hatalmába Lengyelországot, nyugatról a Hitler, keletről a Sztálin vezette hadsereg. Egy út vezetett hát: dél felé. Eger nagy szeretettel fogadta a menekülteket, katonákat, civileket.

A két nemzet ma is jó kapcsolatot, mondhatom, barátságot ápol egymással, úgy hiszem, ez Egerben a mindennapokban is érezhető – írta Facebook posztjában a polgármester.

Lengyel, magyar – két jó barátMarcin Sokolowski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövetségének konzulja volt ma…

Közzétette: Habis László – 2019. július 23., kedd
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.