Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott és Habis László a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje, sajtótájékoztatón mutatta be városunk 12 körzetének képviselőjelöltjeit, pénteken.
Városunk 12 választókörzetében a Fidesz-KDNP színeiben induló, már a korábbi ciklusokban megismert képviselők mellett, új neveket is találunk. Nyitrai Zsolt és Habis László az eseményre egy tandem kerékpárral érkezett, melynek szimbolikus jelentése van. (videó)

Habis László a kampányindító rendezvényen elmondta:
„A csapatom sokszínű, tehetséges emberekből áll. Köztük három sikeres hölgy kéri a választók további bizalmát. Vállaljuk, hogy együtt folytatjuk az eddigi sikeres munkát, nyugodtan, mosolygósan, de kőkeményen dolgozunk az egri polgárokért, az egri családok érdekében.”
Ez a csapat egyszerre egyesíti magában a fiatalos lendületet és a biztos alapot jelentő tapasztalatot.
Többen már ismertté váltak az egri közéletben, ugyanakkor sok a fiatal, a friss erő. Egytől egyig a közösséget szolgáló emberek, akiket emberi és szakmai értékek és eredmények egyaránt jellemeznek. Szívvel-lélekkel kívánjuk szolgálni Egert és az egrieket – hangsúlyozta beszédében Habis László.

Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott kiemelte: “A mai nap missziója az, hogy bemutassák azt a győztes csapatot, amelyik kéri a választópolgárok bizalmát, október 13-án.”
A választások tétje az, hogy folytatódhat-e az a töretlen fejlődés, amely az elmúlt években megindult városunkban.
Nyitrai Zsolt hozzátette: “Ez a fejlődés nem állhat meg, mert Eger pillanatai drágák! A választások tétje az, hogy be kell tudjuk fejezni a megkezdett beruházásokat, és újabb fejlesztéseket kell tudnunk hozni szeretett városunkba. Újabb fejlesztések és beruházások ide vonzására csak Habis László és csapata képes.”

A képviselőjelöltek:
1-es választókörzet
Dr. Csetneki Attila
Ügyvéd, négy gyermekes családapa. Szakmai tapasztalata, felkészültsége, a jövőért érzett felelőssége garancia számunkra és méltóvá teszi őt a választók bizalmára.
2-es választókörzet
Lombeczki Gábor
Informatikus, az Egri Fidesz alelnöke. 9 éves tevékenysége során igen széles körű kapcsolatot épített ki a helyi civil szervezetekkel. A Közgyűlésben elsősorban az ifjú generáció ügyét szolgálta.
3-es választókörzet
dr. Hegedűs Csaba
Fiatal családapa és jogász, aki jelentős közigazgatási tapasztalattal rendelkezik. Aktív közéleti ember, jól ismeri a választókörzetét, ahol eddig is sok munkát végzett.
4-es választókörzet
Stefán Zoltán
A 4. számú választókörzetben él feleségével és három gyermekével. Számos fejlesztés kötődik a tevékenységéhez, melyek a választókörzetben élők életminőségét javították. Számítok munkájára a Kertész utca teljeskörű felújítása és a térség közlekedésfejlesztése során is.
5-ös választókörzet
Kovács-Csatlós Tamás
Tősgyökeres egri családból származó történész és sportember. A Városképi és Környezetvédelmi Bizottság elnöke, a Közbeszerzési Bíráló Bizottság és a Városimázs Bizottság tagja. Munkájához kötődik a Sas út, a Stadion utca felújítása, kezdeményezte a Kutyabarát Eger Programot, de szívesen foglalkozott a Gólya utcai Napozó hölgy szobor és szökőkút felújításával is.
6-os választókörzet
Juhász Ádám
Szőlész-borász szakember, a szakma ifjú titánja. Komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, és ő a családi vállalkozás vezetője is, valamint az egri, történelmi borvidéken a szőlő és bor ügyének élharcosa.
7-es választókörzet
Orosz Lászlóné Ibolya
Közismert a városrész lakóival való széles körű, napi szintű kapcsolata, nagy munkabírása. Tevékenységéhez komoly eredmények fűződnek, s a Hajdúhegy további fejlesztésére is számos terve van. Bizottsági elnökként kulcsszerepe volt abban, hogy jó gazdasági, költségvetési és tulajdonosi döntések születtek az egri önkormányzatban.
8-as választókörzet
Oroján Sándor
Fiatal családapa. 13 éve tevékenykedik az egri közéletben. Az egri Fidesz ügyvezető alelnöke. Környezetmérnök, a fenntartható fejlődés, a zöld ügyek zászlóvivője.
9-es választókörzet
Martonné Adler Ildikó
Évtizedek óta él a felsővárosban, 2010 óta, szívvel-lélekkel dolgozik a lakókért. Szoros kapcsolatot ápol a körzetben élőkkel. Humán ügyekért felelős alpolgármesterként a kultúra, a sport, az ifjúsági-, oktatási- és szociális ügyek jó ismerője. Felsővárosi lakosként fontos célja a kiemelt fejlesztések megvalósítása, a közösség építése.
10-es választókörzet
Honfi Gábor
Egri vállalkozó, újságíró. Ismert közéleti ember és sportember, aki 11 éven át volt válogatott tájfutó. Az egri teljesítmények, példaképek elismerése, fiatal egri tehetségek támogatása a szívügye civil munkájában.
11-es választókörzet
Gál Judit
9 éve a körzet képviselője, a Felsőváros óvodáinak vezetője, az egri Eszterházy Károly Egyetem óvodapedagógus szakának mesteroktatója. Négy unoka boldog nagymamája. A kultúra iránti érdeklődése mellett a nevelés-oktatásügyi kérdések szakértője.
12-es választókörzet
Bódi Zsolt
Ismert felnémeti vállalkozó és aktív polgár a helyi civil életben. Vezeti a helyi lokálpatrióta egyesületet, fertálymester. Három gyermek édesapja. Felnémet városrész fejlődése a szívügye, ez idáig is a helyi közösségi élet szervezésének egyik motorja volt.
Az eseményen készült Facebook live videónk:
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














