Nem mindennapi lebukás történt a jobbikos politikus korábbi mondatainak előkerülésével. Az Egri UFO szúrta ki, hogy Mirkóczki Ádám egy alig kétéves HírTV interjúban panaszkodott: „Vannak települések, amelyek fejlődnek, … de ahol nem egy Orbán Viktor kompatibilis üzlettárs vagy jóbarát van a falu élén, azokat minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy büntetik”.
Vagyis Mirkóczki szerint:
Eger fejlődik jelenleg, de ha Mirkóczki lenne a polgármester, akkor a várost büntetné a kormány.
Mi nem akarunk vitatkozni vele, de azért halkan megjegyezzük: szerintünk nem a kormány büntet, hanem az ellenzékiek fröcsögnek, és tolják Gyurcsány Ferenc szekerét olyan mértékben, hogy kormányzati körökben ezáltal szalonképtelenek, és nem tudják képviselni a településeik érdekét.
A Fidesz kampányol is rendesen azzal, hogy Eger fejlődéséhez a kormány támogatására is szükség van, jelmondatuk az, hogy „Együtt működik”, ami ezt szimbolizálja.
Mirkóczkiék annyira kiakadtak ezen az evidens tényen, hogy a múlt héten közleményben támadták Habis Lászlót emiatt, zsarolást kiáltottak, és felszólították, hogy távozzék a közéletből.
Mirkóczki korábbi mondatai ismét ellentmondásban vannak a jelenlegiekkel, mondhatni a jobbikos múltból a fagyi ismét visszanyalt.
Röviden: Mirkóczki maga is úgy gondolja, és két éve gyakorlatilag kimondta, hogy ha ő vezetné Egert, az a városunknak büntetés lenne.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













