Bódás Bianka az október 13-i önkormányzati választásokon függetlenként kíván indulni, programját szerdán a Dobó téren ismertette.
A magát liberális érzelműnek valló, egri születésű, iskoláit Egerben elvégző „reklámszakember” a “Fiatal és zöld Egert” program megvalósításáért kampányol. Mint mondta, “kiábrándult a pártokból” ezért nem kíván semmilyen oldallal egyezkedni.
Jöjjön az új generáció!
Korunk legnagyobb problémája a fiatalok elvándorlása – hangsúlyozta a Dobó téren szerda reggel Bódás Bianka, aki szerint a kormányoldal nem hallgatja meg az embereket, az ellenzék pedig csak ígérget.
Bódás szerint az elvándorlásért elsősorban a Fidesz felelős, a Fidesz kudarca, hogy az országból és Egerből is elvágyódnak a fiatalok, mert a politikai vezetés miatt idegennek érzik magukat a saját városukban. Cinkos viszont az ellenzék is, amelyik gárdamellényben masírozó személyekkel is összefog, és nem képes hiteles alternatívát kínálni. A pártok ideje lejárt – fogalmazott a sajtótájékoztatón.
Több érdekes programpontot ismertetett, ami a szórólapján is rajta van:
- Megtiltaná a pártfrakciók alakítását a helyi közgyűlésben, megszüntetné a pártpolitikát az önkormányzati döntéshozásban
- Valódi, hiteles, online népszavazást hirdetne minden egyes előterjesztésről, így a politikusok többé nem dönthetnének az emberek helyett. Döntsenek az egriek, a politikusoknak csak az előkészítés és végrehajtás legyen a feladat
- Véget akar vetni az „urambátyám” rendszernek, a korrupciónak
- Minden 35 év alatti személyt előnyben részesítene, ha az önkormányzatnál akarna dolgozni
- A Dobó teret újraépítené, zöld koncepció mentén
- Megnagyobbítaná a parkolóházat, és ingyenessé tenné, az egy óra ingyen parkolást viszont „zöld öngyilkosság”-nak tartja. Ehelyett ingyenek közbringa rendszert és ingyenes elektromos autótöltőket vezetne be
- Maximum két ciklusban határozná meg a polgármesterek és képviselők választhatóságát
- Lecserélné a főépítészt
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















