Lépjen kapcsolatba velünk

Összefogás a sérült gyermekek napján

Serult gyermekek napja b3

Összefogás a sérült gyermekek napján

Ez a cikk több, mint 6 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A kormány stratégiai partnerként és szövetségesként tekint fogyatékossággal  élőket képviselő szervezetekre – jelentette ki Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szerdán Budapesten.

A sérült gyermekek napja elnevezésű ingyenes fővárosi rendezvény megtartásáért létrejött összefogásról szóló sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt elmondta, hogy Magyarországon több mint 600 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal, és közéleti munkájukat ezen a területen is a párbeszédre alapozzák. Itt kifejezetten érvényesül a “semmit rólunk nélkülünk” elv – tette hozzá.

Közös célkitűzés az, hogy a fogyatékossággal élő emberek az oktatásban és a munkaerőpiacon, valamint a társadalmi eseményeken ugyanúgy részt tudjanak venni, mint az ép emberek

– hangsúlyozta Nyitrai Zsolt. Elmondta, a fogyatékossággal élők érdekvédelmi szervezeteinek költségvetési támogatása a 2010-es 522 millió forintról 2019-re 1,1 milliárd forintra nőtt.

Közölte azt is, hogy 2011-ben a fogyatékossággal élők 18 százaléka, 2019-ben már a 41 százalékuk dolgozott. Nyitrai Zsolt kitért arra is,  hogy kormányzati támogatással az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) húsz önálló életviteli centrumot hozott létre.  Az ilyen közösségi terek több mint 1200 fogyatékossággal embert, valamint családtagjaikat segítik – közölte.

Nyitrai Zsolt közös célként jelölte meg, hogy a sérült gyermekek napján tartandó ingyenes rendezvényen minél többen részt tudjanak venni. Elmondta, levélben kereste meg Bártfai-Mager Andreát, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert kérve tőle, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is segítsék a Volán-buszok a sérült gyermekek és családtagjaik eljutását a fővárosi rendezvényre. Őket több mint 76 Volán-busz szállítja majd Budapestre az ország minden megyéjéből – közölte.

Gyene Piroska, ÉFOÉSZ elnöke hangsúlyozta, hogy szeptember 16-án immár 28. alkalommal rendezik meg a sérült gyermekek napját a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az egész napos rendezvényre több mint 10 ezer résztvevőt várnak. A kormányzat pár évvel ezelőtti bekapcsolódósával sokkal jobban ki tudott teljesedni a rendezvény – jegyezte meg.

Bercse László, az ÉFOÉSZ társelnöke elmondta, a rendezvényen a koncertek mellett idén is nagy szerepet szánnak az önérvényesítésnek. Ez azt jelenti, hogy mi, értelmi fogyatékossággal élő emberek megtanuljuk jogainkat és megtanulunk kiállni saját magunkért – tette hozzá.

(MTI)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.