Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke volt Habis László polgármester, Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, miniszterelnöki megbízott és Dr. Juhász Attila Simon a Heves Megyei Közgyűlés elnöjelöltjének vendége pénteken a várban, aki az 1552-es díszlövés elvégzése után beszélt kameránknak az Egerben, vállalkozói perspektívából is jól látható fejlődésről.

Parragh László úgy fogalmazott, hogy vannak olyan pillanatok az életben, amikor az ember számot vet azzal, hogy milyen eredményeket és sikereket ért el, és úgy gondolja, hogy Eger büszke lehet magára.

Ez a város azon túl, hogy a történelmi hagyományai, kultúrája és a bor miatt fönn van az ország legismertebb városai között, az utóbbi időben egy iparvárossá is vált, ahol az innováció, a modern technológia nagyon erőteljesen jelen van.
Mint elmondta:
A vállalkozók elsősorban nem politizálnak, hanem abból indulnak ki, hogy egy városvezetés tudja-e menedzselni a várost, vagy valamilyen filozófiát képvisel.
A vállalkozók számára elsődleges szempont a menedzselés. Fontos, hogy meglegyen az elkerülő út, megépüljön a közvetlen autópálya-kapcsolat, az iskola kinyisson időben, működjön az ipari park, a város élhető legyen és az emberek jól érezzék magukat a mindennapokban – húzta alá Parragh László.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












