Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Adalbert

Sötét
Fény

Jövő héten országszerte kitör az általános őszi szünet

őszi szünet

Jövő héten országszerte kitör az általános őszi szünet

Ez a cikk több, mint 6 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A diákok legnagyobb örömére, jövő héten újra lehet majd egy kicsit a lazításnak hódolni, hiszen érkezik az őszi szünet, ahol lesz majd idő egy kis pihenésre, hogy újult erővel tudjanak nekivágni a fárasztó téli hónapoknak. Na de lássuk csak, honnan is indult az őszi szünet útja.

A millennium évében, 2000-ben vezették be az őszi szünetet, ugyanis a tapasztalatok azt mutatták, hogy a szeptembertől januárig tartó időszak, vagyis az első félév nagyon hosszú volt a diákok számára. Az is fontos szempont volt a bevezetésnél, hogy a tanítási év második félévben a tavaszi ünnepnapok miatt rövidebb volt a félév hossza, így az őszi szünet bevezetésével közel azonos hosszúságú lett a két félév.

1777-ben adta ki Mária Terézia a Ratio Educationist, amelyben meghatározták a tanév hosszát és a tanéveket elválasztó tanítási szüneteket. A királynő azt írta elő, hogy szeptemberben és októberben legyen szünet. Ekkor azonban még nem volt tankötelezettség, azaz nem volt kötelező iskolába járni.

II. József már négy éves tankötelezettséget írt elő, ez 1868-tól hat évre bővült, vagyis hat és tizenkét éves kora között mindenkinek iskolában volt a helye. Ő vezette be a nyár eleji szünetet is. Ennek az lehetett az oka, hogy az aratás idején a gyerekeknek dolgozniuk kellett. Faluhelyen minimum nyolc hónapos volt a tanév, míg városban pedig legalább kilenc.

Ami az idei évet illeti, az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap október 25., péntek, a szünet utáni első tanítási nap pedig november 4., hétfő, vagyis összesen kilenc napig pihenhetnek a diákok – igaz, ebben két hétvége és a november 1-jei munkaszüneti nap is benne van.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Oktatás kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL