Már csak egy hétig, azaz 2019. október 31-ig használhatók a régi 500 forintos bankjegyek készpénzes vásárlásnál, november 1-től kizárólag az idén februárban megjelent, megújított 500 forintos címlettel lehet fizetni – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.
Az MTI-nek csütörtökön küldött közleményben kiemelték, 2019. október 31-én a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból a régi – 2018 előtt kibocsátott – 500 forintos bankjegyeket.
A megújított 500 forintosok a kibocsátásuk óta megfelelő ütemben terjedtek el a készpénzforgalomban, 2019. október közepéig az 500 forintos bankjegyek több mint 60 százaléka újakra cserélődött.
A régi bankjegyek még hosszú évekig nem veszítik el értéküket. A bevonást követően a hitelintézetek és a posta három évig, a jegybank pedig húsz évig – azaz 2039. október 31-ig – díjmentesen váltja át azokat azonos címletű törvényes fizetőeszközre
A forint bankjegyekkel kapcsolatos változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról az MNB honlapjának részletes információk érhetők el – közölte a jegybank.
A bakjegy előoldali képen II. Rákóczi Ferenc portréja, a hátoldali képen a Sárospataki vár látható. A biztonsági jegyek leírását ITT találja!

Címlapkép: szeretlekmagyarorszag.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














