Lépjen kapcsolatba velünk

Várnagy Andrea segítségével készül legújabb előadására a Kolostori Kölyökszínház

BB54C3AB B203 420B A293 021082B9C86E

Várnagy Andrea segítségével készül legújabb előadására a Kolostori Kölyökszínház

Ez a cikk több, mint 6 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Kolostori Kölyökszínház az elmúlt hetekben az egri zongoraművész, Várnagy Andrea és Böjte Csaba segítségével készült a legújabb előadására, a Muzsika hangjára.

A fiatalok november 7-én Erdélyben indulnak turnéra, majd december 20-án Budapesten, József Attila Színházban is színpadra lépnek.

”December 20-án egy különleges estre készülünk a József Attila Színházban, hogy méltóképpen zárjuk le a Szent Andorján évet. 
Addig is november 7-től indul az erdélyi turnénk a “Muzsika hangja” c. musical előadásaival és Böjte Csaba csodálatos gyermekeivel, ezzel is készülve a Karácsony előtti nagy bemutatóra.❤️
Páll Éva dévai Kölyökszínháza közreműködésével, valamint a balassagyarmati börtön Adorján előadását Budapesten is bemutatva szeretnénk ilyenformán közvetíteni azt az üzenetet, hogy a Zene által mindenki szíve megnyílhat és jobb ember lehet.
Őszintén reméljük, hogy az előadásokon ez sokakhoz eljut és minden érdeklődő a végén velünk énekel majd!?
Ne felejtsétek, december 20.!
Mi nagyon várjuk!❤️” ( Várnagy Andrea)
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.