Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Pongrác

Sötét
Fény

Az Autisták Országos Szövetségének vezetői Gulyás Gergely miniszterrel egyeztettek

Gulyás

Az Autisták Országos Szövetségének vezetői Gulyás Gergely miniszterrel egyeztettek

Ez a cikk több, mint 5 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) kezdeményezésére kedden hivatalában fogadta a szervezet vezető képviselőit. A találkozón Kővári Edit elnök és Csonka Gábor alelnök mellett Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott is részt vett.

Az AOSZ vezetői ismertették az autizmusban érintett családok mindennapi élete során felmerülő nehézségeket, az Asperger-szindróma sajátosságait.

Gulyás Gergely jelezte, hogy egy korábbi Kormányinfón tett kijelentésével senkit sem szeretett volna megbántani, ezért elnézést kért.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter és az AOSZ vezetői egyetértettek abban, hogy kormányzati, szakmai és érdekvédelmi együttműködésre van szükség az autizmussal érintett közösség érdekében. A 2008-ban elfogadott Országos Autizmus Stratégiából az elmúlt  években sok minden megvalósult, többek között mentorszülő modellprogram jött létre és intézményi tanácsadó-hálózat is alakult.

A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a létező szolgáltatások kapacitását meghaladó mértékben növekedett az autizmus-specifikus ellátások iránti igény. Ez indokolja, hogy a kormány és az érdekvédelmi szervezet közösen dolgozzon ki új autizmus stratégiát, amelyben naprakészen megjelenhetnek az érintett családok igényei és az ellátások fejlesztésének iránya.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.