Nyolc középiskolás diák nyerte el az „Eger Város Ösztöndíjasa” címet 2019 őszén az előző tanév II. féléves eredménye és a benyújtott pályázatok alapján. A Közgyűlés november 21-i ülésen a fiatalok Mirkóczki Ádám polgármestertől vették át a támogatásról szóló dokumentumot.
A 2019/2020-as tanév első félévében 8 fiatal nyújtotta be pályázatát, majd a 2018/2019-es tanév tanulmányi átlaga, szociális rászorultság alapján valamennyi tanuló részesülhetett az „Eger Város Ösztöndíjasa” címben.
A pályázat alapján elnyerhető ösztöndíj havi tanulmányi támogatásból és egyösszegű támogatásból áll középfokú tanulmányok esetén, melynek összege összesen: 200 ezer forint.
A támogatás 10 hónapon keresztül havi 10 ezer forintos ösztöndíjból, valamint egyszeri, 100 ezer forintos támogatásból áll.
Az „Eger Város Ösztöndíjasa” program célja, hogy segítsen a tehetséges egri diákoknak a szakképesítés, az érettségi, a diploma megszerzésében, illetve hozzájáruljon ahhoz, hogy a képzett egri fiatalok a városban telepedjenek le.
(Az önkormányzata legközelebb tavasszal, a tehetséges egyetemi-főiskolai hallgatók számára írja ki az Eger Város Ösztöndíjasa pályázatot.)
EGER VÁROS ÖSZTÖNDÍJASA NYERTESEI
2019/2020. tanév
| Tanuló neve | Intézmény neve |
| Koncz Dorina | Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium |
| Liptai Kinga | Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium |
| Morales Carlos Magor | Egri Dobó István Gimnázium |
| Plerpa Zsófia | Egri Dobó István Gimnázium |
| Plet Szabolcs | Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium |
| Rottenstein Orsolya Kinga | Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium |
| Sajtós Violetta | Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium |
| Utassy Virág | Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium |
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!







































