Lépjen kapcsolatba velünk

Markhot Tudományos Konferencia és Emlékülés Egerben

2875979A 19ED 4A11 8618 9E74CE6FB7C3

Markhot Tudományos Konferencia és Emlékülés Egerben

Ez a cikk több, mint 6 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az első magyar orvosi kar – az egriSchola Medicinalis – megalapításának 250. évfordulója alkalmából kétnapos rendezvénnyel ünnepelt a Markhot Ferenc Kórház.

Az első napon az Eszterházy Károly Egyetemmel karöltve megrendezett Tudományos Konferencián az egri gyógyítástörténetéről hangzottak el előadások. A már hagyományos Markhot Emlékülésen, az esemény második napján, melynek fővédnöke Dr. Juhász Attila Simon, a Heves megyei Közgyűlés elnöke volt, a hazai orvosi egyetemek vezetői: dr. Merkerly Béla a Semmelweis Egyetem rektora, Dr. Mátyus László a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi kar dékánja, Dr. Ertl Tibor a Pécsi Tudományegyetem professzora, Dr. Lázár György a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi kar dékánja számoltak be intézményük orvosképzésének történetéről és a jelen oktatásáról.

Ezt követően a Markhot Ferenc Kórház főigazgatója dr. Vácity József elismeréseket adott át. Az eseményen átadták a Markhot Pályázat díjait is. A kórház legrangosabb kitüntetését a Markhot Emlékérmet Dr. Mátyus János a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézet Nefrológiai Tanszékének docense kapta. Az idei évben a kórház Igazgatósága és Tudományos Bizottsága a Markhot Díszoklevelet Dr. Magyar Klára radiológus főorvos vehette át. 

Az idei Markhot Emlékülésre kiírt Markhot Ferenc pályázat eredményét is kihirdették a kórház emlékülésén. A szakdolgozói kategóriában első díjas lett Németh Katalin Tímea és Nagy Ágnes pályamunkája, az orvosi kategóriában harmadik helyezést ért el Dr. Tóth Eszter Viktória, második helyezett Dr. Enyedi Judit osztályvezető főorvos, első helyezett Dr. Ádám István és Dr. Maklári Nóra pályamunkája lett.

A Markhot Emlékülésen Elismerő Oklevelet kapott Velkné lengyel Mária, a III. Belgyógyászati osztály nyugdíjba vonuló főnővére.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.