Közlekedés szempontjából egy borzalmas hétfőn vagyunk túl, hiszen megyeszerte több mint 30 balesethez riasztották csak a hét első napján az egyenruhásokat, ami jórészt a havazásnak és a sofőrök felkészületlenségnek volt köszönhető. Rendőreinkkel viszont nem csak az utak mentén találkozhatunk helyszínelés, vagy igazoltatás közben, hanem például az adventi vásárokban is.
A karácsonyi bevásárlások idején már fáradtabbak, figyelmetlenebbek lehetünk, kedvezve ezzel a tolvajoknak, ezért a rendőrök sok más mellett azt javasolják, hogy a szokottnál is jobban figyeljünk értékeinkre.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság az állampolgárok biztonságérzetének javítása érdekében ebben az időszakban kiemelt figyelmet fordít az ünnepekkel összefüggő, nagy tömegeket vonzó helyszínekre, ahol nagyobb eséllyel lehetünk bűncselekmény vagy egyéb jogsértés áldozatai.
A rendőrség együttműködik a különböző társadalmi és civil szervezetekkel, különösen a polgárőrség és a közterület-felügyelet munkatársaival.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













