Év vége felé közeledve az ember hajlamos magában mérleget vonni az elmúlt év sikereit és kudarcait illetően, hogy aztán azok tapasztalataival fölvértezve vághasson neki egy új esztendőnek. Bércessy András a család fontosságát emelte ki, Szendrei László a gazdákért szeretne még nagyobb erővel dolgozni, Szécsi (Szecska) Zoli valami nagy bejelentésre készül, Bódi Zsolt pedig szívesen csiszolná karatetudását a jövő évben.
Az újévi fogadalmakat illetően megoszlanak a vélemények: van, aki azt mondja, hogy fogadalmat tenni bármikor lehet, nem csak az év elején, és persze vannak olyanok is, akik hisznek abban, hogy az évkezdet bír egyfajta spirituális erőtérrel, ami plusz muníciót adhat annak betartásához. Lássuk hogyan állnak ezzel a kérdéssel heti körkérdésünk szereplői.
Bércessy András – igazgató-főszerkesztő, Szent István Rádió és Televízió

Nem vagyok a fogadalmak embere, legalábbis ami a naptári dolgokhoz köthető. A magam részéről úgy gondolom, hogy ha az ember valamit eltökél, eltervez, azt nem fontos naptári időponthoz kötni, bár kétség kívül ez praktikus lehet. A személyes életemben tovább kell haladnom azon az úton, amit a családdal közösen elkezdtünk. A céges életben pedig a folyamatok további előrevitele a legfontosabb feladatunk, így a folyamatos fejlesztés, a bővítés, a partnereink, a nézők és a hallgatók igényének folyamatos és zökkenőmentes kiszolgálása.
Szendrey László – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei szervezetének elnöke

Nem tervezek semmilyen újévi fogadalmat. Nem hiszek abban, hogy egyetlen naphoz kellene kötni azt, hogy az ember megfogadjon, vagy elindítson valamit az életében. Bár kétségtelen, hogy minden új esztendőben reménykedik az ember, hogy az jobb lesz, mint az előző, de ha a 2020-as év ugyanolyan lesz, mint a 2019-es, akkor én már elégedett leszek. A következő évben is a gazdákért szeretnék tenni és dolgozni, hogy még intenzívebben és még nyereségesebben gazdálkodhassanak.
Szécsi Zoltán – háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, az Egri Vízilabda Klub elnöke

Nem hiszek az újévi fogadalomban, mert amit az ember elhatároz, ahhoz nem kell dátum. Olyannyira nem, hogy ennek megfelelően már tegnap és ma is 30 percet úsztam. Rengeteg terv van a csapattal is, és most úgy tűnik, hogy a január a nagy bejelentések hónapja lesz.
Bódi Zsolt – önkormányzati képviselő, a Felnémetért Lokálpatrióta Egyesület elnöke

Én azok táborát erősítem, akik szoktak fogadalmakat tenni. A szokásos közhelyes fogadalmak az én életemben is jelen vannak, úgy mint, hogy lefogyok, egészségesebben élek, sportolok, stb. Ezeket sokan megfogadják, én miért is gondolnám ezt másként? Ezek mind hasznos dolgok, melyek az ember fejlődését szolgálják. Ezek mellett az új titulusomhoz kapcsolódóan 2020-ban is a lehető legtöbbet szeretném megtenni az otthonomért, Felnémetért. Szeretnék a családommal is minél többet eltölteni, illetve kedvenc sportágamnak a karaténak is többet hódolni. Ebben Juhász Attila Simon barátom és sporttársamhoz képest még van egy kis lemaradásom, de jövőre szeretném ezt a hátrányomat – a lehető legjobb formámat hozva – minél kisebbre lefaragni. Azt hiszem ez egy elég jó és egészséges cél lesz a jövőre nézve.
Címlapfotó: Komka Péter/MTI
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












