Lépjen kapcsolatba velünk

A Markhot Ferenc Kórház újévi babáit köszöntötték

EU6I3084

A Markhot Ferenc Kórház újévi babáit köszöntötték

Ez a cikk több, mint 6 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Mint arról korábban beszámoltunk, az új év első Heves megyei babája Egerben látta meg a napvilágot. Lóránt János 2020. január elsején 1 óra 38 perckor, császármetszéssel született meg a Markhot Ferenc Kórházban.

A kisfiú 3300 grammal, 50 cm-el jött a világra, a szarvaskői család második fiúgyermekeként. Az újszülöttet és szüleit Dr. Juhász Attila Simon a Heves megyei Közgyűlés elnöke és Dr. Vácity József főigazgató ajándékkel köszöntötte.

fotó: Nemes Róbert

Megszületett Eger első babája is, 2020. január 2-án, 8 óra 25 perckor, szintén császármetszéssel. Lotti 3350 grammal és 50 cm-el látta meg a napvilágot. A családban ő a második gyermek. Mindkét újszülött és anyukájuk jó egészségnek örvendnek.

A Markhot Ferenc Kórházban nőtt a születések száma, 2018-ban 1299 baba született, 2019-ben 1306. Az idei év első felében fejeződik be a Családbarát Szülészet program keretében a szülőszobák felújítása és a gyermekágyas kórtermek korszerűsítése is elkezdődik az új évben.

Fotó: Nemes Róbert
Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egészség kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.