Lépjen kapcsolatba velünk

Újabb kedvezmény az édesanyáknak- elengedhetik a nyelvtanulási diákhitel teljes összegét

Baby 821625

Újabb kedvezmény az édesanyáknak- elengedhetik a nyelvtanulási diákhitel teljes összegét

Ez a cikk több, mint 6 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A nyelvtanulási diákhitelt felvevő édesanyákra is kiterjeszti a gyermektámogatási kedvezményt a Diákhitel Központ. A kormány döntése alapján a második gyermek 2020. január 1-ét követő megszületése vagy örökbefogadása estén a tartozás felét, míg a harmadik vagy további gyermekek esetén a tartozás teljes összegét elengedik.

A Diákhitel Központ MTI-nek adott közleményében azt írta: ha az édesanya több diákhitelt is felvett (diákhitel1, diákhitel2, nyelvtanulási diákhitel), akkor szabadon választhat, hogy melyikre terjesszék ki a kedvezményt. A fennálló diákhitel-tartozás elengedését a Diákhitel Központ által biztosított nyomtatvány kitöltésével lehet igényelni.

A központ 2018. január 1-je óta több mint 3 milliárd forint értékben, több ezer édesanya tartozását engedte el a diákhitel1 és a diákhitel2 esetén a második, illetve a harmadik gyermek megszületését követően.

A közleményben kitértek arra is, hogy ha a nyelvtanulási diákhitelt felvett tanuló vagy volt diák a támogatott nyelvek egyikéből legalább B2 szintű komplex, államilag elismert nyelvvizsgát szerez és ezt a bizonyítvány másolatának benyújtásával igazolja, akkor a bejelentés napjától a hitele kamatmentessé válik a kormány kamattámogatásának köszönhetően.

Forrás: MTI

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL